Hétfőtől használhatják az autósok a P+R parkolót az Etele téren

Hétfőtől már használhatják az autósok azt a P+R parkolót az Etele téren, amely a 4-es metróberuházáshoz kapcsolódva a Volán pályaudvar mögötti területen, a Somogyi út meghosszabbításában épült, 221 férőhellyel.

A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. DBR Metró Projektigazgatóság pénteki közös közleményében tudatta az MTI-vel: a modern, őrzött és mozgáskorlátozottak által is igénybe vehető új parkoló elősegíti a térség intermodalitását, azaz az egyes közlekedési módok közötti váltás lehetőségét. A beruházás 171,9 millió forintból és európai uniós társfinanszírozással valósult meg.

A közlemény szerint a 4-es metróvonal tavaly márciusban átadott első szakaszának legfontosabb célja a belváros tehermentesítése, a felszíni közúti - elsősorban autós - forgalom fokozatos csökkentése. Ebben jelentős szerepet töltenek be a metróberuházáshoz kapcsolódóan épülő P+R parkolók, ahol az agglomerációból, illetve a külső kerületekből érkező autósok egy része lerakhatja járművét, és metróval, villamossal, autóbusszal vagy kerékpárral folytathatja útját.



Kelenföld vasútállomás térsége ebből a szempontból kiemelten fontos városrész: az új metróállomás, a majdani autóbuszterminál, illetve a Budaörsi úti új, kétszintű közúti csomópont mellett itt létesül a legtöbb új parkoló.

A metróprojekthez kapcsolódóan a kelenföldi végállomás térségében négy helyszínen összesen közel 1500 új P+R parkolóhely létesül. Két parkoló épül az Etele téri oldalon: az egyik a hétfőn megnyíló, 221 férőhellyel, a másik a Somogyi út és a Gyergyótölgyes utca sarkán, a jelenlegi ideiglenes parkoló helyén, 247 autónak biztosítva parkolási lehetőséget - ez utóbbi építése is befejeződik a tervek szerint 2015 decemberére.

A metróállomás és aluljárórendszer Őrmező felé eső oldalán a Péterhegyi úti ideiglenes autóbusz-végállomás melletti terület ad helyet egy harmadik, 485 férőhelyes parkolónak, melynek jelenleg a befejező munkálatai zajlanak - azt várhatóan szeptember végén, október elején vehetik majd birtokba az autósok. A három P+R parkoló együttesen valamivel több mint nettó 670 millió forintból valósul meg - olvasható a közleményben.

Mindezeken túlmenően, szintén az őrmezői oldalon, a MÁV kelenföldi vasútállomáshoz kapcsolódó, használaton kívüli vágányai helyén is létesül egy körülbelül 500 férőhelyes P+R parkoló. A kapcsolódó nyílt közbeszerzési eljárások hamarosan lezárulnak.

A beruházáselem első ütemében zajlik majd - várhatóan 2015 őszétől - a MÁV-vágányok bontása és a szükséges közműkiváltásokkal a terület teljes rendezése, ezt követően pedig megkezdődhetnek a parkolóépítési munkák, melyek a tervek szerint 2016 év végéig tartanak majd - írták.