Adakozással segítik a termelők a határzáron dolgozókat

Görögdinnyét, almát, körtét és nektarint is felajánlottak a termelők a déli határzár építésén dolgozó katonáknak és közfoglalkoztatottaknak. A kezdeményezéshez már több mint 15 település csatlakozott országszerte.

Egytonnányi görögdinnye, kétszáz kilónyi körte és ugyanennyi alma, valamint egymázsányi nektarin – ennyi gyümölcs gyűlt össze néhány nap alatt, amelyet a termelők a déli határzár építésén dolgozóknak ajánlottak fel. Az adománygyűjtésben nagy szerepet vállalt a mórahalmi Mini Hungary Park, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei szervezete és a gazdákat tömörítő Vitaricum Kft.

„Azért született ez a kezdeményezés, hogy azokra is gondoljunk, akik gyakorlatilag a gazdák biztonságáért dolgoznak. Nagyon büszke vagyok rá, hogy több mint 15 településről érkeztek további felajánlások, ezért biztosan lesz folytatása az akciónak” – fejtette ki a Helyi Híradók kérdésére Acsai Lajos, a Vitaricum Kft. tulajdonosa.

Bár a kerítésépítést nehezíti a rekkenő hőség, a Mórahalom és Tiszasziget között dolgozó katonák és közfoglalkoztatottak a hét végére befejezik a két település közötti, csaknem 70 kilométeres határszakaszon a gyors telepítésű drótakadály lerakását.



„Megtisztelve érezzük magunkat, hogy megbecsülik az itt dolgozók munkáját, akik rendkívül nehéz körülmények között látják el feladatukat”  – mondta el a Helyi Híradónak Bátor Ferenc alezredes, a határzár építésének felelős parancsnoka.

A termelők egy része saját bőrén - pontosabban földjén - tapasztalja meg, hogy az illegális bevándorlók mekkora károkat tudnak okozni átvonulásuk során.

„Az én gazdaságom a határtól 800 méterre fekszik, sok károm származott már a migránsok miatt. Örülök ennek a kezdeményezésnek, és példaértékűnek tartom, hogy a gazdák az első felhívásra megmozdultak, fontosnak tartják, még ha nem is az érintett területen élnek és művelik földjeiket. A tiszteletünket, hálánkat fejezzük ki ezzel az adakozással” –  mondta el Varga Ferenc őstermelő, aki burgonyát ajánlott fel a határzáron dolgozóknak.

Varga a kezdetektől fogva figyeli a bevándorlókat, akik - szavai szerint - egyre arrogánsabbak, és már semmilyen tisztelet nem mutatnak az itt élők iránt.