A honvédség bevetését kérné az ásotthalmi alpolgármester

A déli határzár elkészüléséig a honvédség segítségét is kérné az illegális határátlépők feltartóztatásához Ásotthalom. Mórahalmon elfogyott a Belügyminisztérium által biztosított támogatás, Algyő pedig nem kér a menekülttáborból, hangzott el a kormányhivatal migrációs problémákról szóló szegedi konferenciáján. A polgármesterek határozott és gyors lépéseket sürgetnek.

Szinte az összes megyei településről érkeztek városvezetők a Csongrád Megyei Kormányhivatal által szervezett, csütörtök délelőtti polgármesteri konzultációra. A leginkább érintett települések polgármesterei számos kérdést intéztek a rendőrséghez és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere kiemelte, a településnek újra a Belügyminisztériumhoz kell fordulnia, mert a korábban az illegális határátlépők okozta károk elhárításának költségeire biztosított forrás elfogyott.

Ásotthalom alpolgármestere szerint érdemes lenne elgondolkodni a honvédség bevetéséről addig, amíg el nem készül a déli határzár, hiszen a bejelentésének a hírére megsokszorozódott az illegális határátlépők száma, és hiába a megerősített rendőri készültség, még sincs elég ember.

A deszki városvezetés amiatt aggódik, hogyan fogják kezelni a határzárat megkerülő bevándorlók okozta problémát, ami várhatóan náluk is adódik.



A hírek szerint az Algyő melletti nagyfai befogadóállomásból is menekülttábor válhat - ezt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egyelőre nem erősítette meg.