Az idén húszéves és sikeresen működő Fonó Budai Zeneház kinőtte magát, ősszel eléri teljesítőképessége határát, a továbblépéshez, a két évtizedes küldetés folytatásához állami mecenatúrára van szükség - mondta a Fonó igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Horváth László kiemelte: a zeneház a nép- és világzene vezető produkcióinak ad otthont, fesztiválokat szervez és még mindig képes CD-ket is eladni. "Egy kiemelt állami mecenatúra esetén más helyszínen is tudnánk tevékenykedni, fel tudnánk újítani húszéves épületünket és megduplázhatnánk dolgozóink létszámát".
Illusztráció. MTI-fotó: Szigetváry Zsolt
A Fonó vezetője szerint a hazai kulturális piacon a jó magyar brandek sokkal nagyobb látókörrel voltak képesek működni, nagyobb kihívásokkal voltak képesek szembesülni állami támogatással.
Az igazgató kitért arra, hogy a nyári zárás alatt a Fonó különböző fesztiválokon jelenik meg, így a június 19-től 21-ig tartó Salföldi Dalföldön, valamint a Művészetek Völgyében két helyszínen (a Hagyományos Házával közös kapolcsi FolkUdvarban és a klastromban). Novemberben újra lesz Héttorony Fesztivál, amelynek keretében november 20-án a Zeneakadémián a 80 éve született Makovecz Imrére emlékeznek koncerttel.
A 20 éves Fonó a jubileum alkalmából szeptember 10-től december 31-ig prémium koncert- és táncházi sorozattal jelentkezik a budai központban, illetve más nagy koncerthelyszíneken. A Fonóban fellép például Borbély Mihály és Teodoszi Szpaszov, a Vujicsics, a Söndörgő, Sebestyén Márta, Dresch Mihály, a Makám, Ferenczi György és a Rackajam, a Szabó Balázs Bandája.
Horváth László felidézte, hogy a kiadó egyetlen magyar labelként szerepel a világzenei expó, a Womex toplistáján, kiadványai rendszeresen szerepelnek az európai világzenei rádiós lejátszási listán. Az utóbbi listát vezette korábban Lajkó Félix Mező című citerás albumával, akinek új anyaga, a Folk már keverés alatt van.
"Átdolgozott népzenei darabok, köztük vajdasági és erdélyi dalok lesznek rajta nagyszerű énekesnők, Palya Bea, Tintér Gabriella és Csizmadia Anna előadásában. De közreműködik mások mellett Porteleki László is. Nem citerás lemez lesz, hegedűn fogok játszani, de azért lesz benne citera is" - mondta Lajkó Félix az MTI-nek.
A következő fél évben a Fonónál jelentkezik lemezzel Dresch Mihály vonós kvartettje, koncertalbumot készít DVD-re a Csík Zenekar, első szólóanyagát jelenteti meg Török Tilla és Majorosi Marianna, de lesz új Fanfara Complexa-, Buda Folk Band- és Lukács Miklós Trió-lemez is, valamint az őszi budapesti Womexre időzítve kiadnak egy világzenei válogatást.
A sajtótájékoztatót a Fonó szervezésében szerdán kezdődött és vasárnapig tartó Budapest Folk Fest egyik helyszínén, a Nagytétényi Kastélymúzeumban tartották, ahol az elmúlt évek sikeres CD-i után platina- és aranylemezeket vehettek át a Csík Zenekar tagjai, valamint Lajkó Félix. Mint elhangzott, a Csík Zenekar 2008-ban kiadott Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen... című lemeze (amely hivatalosan dupla platina minősítésű) több mint 23500 példányban kelt eddig el.
A Fonó Budai Zeneház által immár hatodik alkalommal megszervezett, szerdán kezdődött Budapest Folk Fest hat helyszínen - a Fonóban, az A38 hajón, a Kobuci kertben, a Hagyományok Házában, a Nagytétényi kastélyban és a Budatétényi Rozáriumban zajlik. Utóbbi helyszínen a folkszínpad a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek 10. Találkozóját egészíti ki.
A Budapest Folk Festen az elmúlt két napban fellépett mások mellett Mohammad Reza Mortazavi világhírű iráni származású, Berlinben élő ütős, a Both Miklós-Szokolay Dongó Balázs duó. Pénteken a kastélymúzeumban a Makám, Lajkó Félix, Balázs János, valamint Ferenczi György és a Rackajam játszik, szombaton a Budatétényi Rozáriumban a Romano Drom, a lengyel Muzykanci, a Muzsikás, a Kerekes Band, vasárnap a Söndörgő, a Buda Folk Band, a cseh Tara Fuki és a Dresch Folk Quartet zenél.