Ők hagyják el utoljára a katasztrófa sújtotta területeket

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szatmári Egyházmegyei Caritas és a Romániai Máltai Segélyszolgálat nagybányai szervezete által tartott közös katasztrófavédelmi gyakorlattól volt hangos a szatmár megyei Túrterebes.

A gyakorlaton egy kevésbé látványos, de rendkívül fontos terület, az úgynevezett „katasztrófa krízisintervenció” fontos szakmai elemeit gyakorolták az önkéntesek. Az árvíz nem csak összedőlt házakat, de egyben romokban heverő életeket és feszült, viharvert közösségeket hagy maga után. Ez bizony már nem a tűzoltók és rendőrök terepe, hanem a speciálisan képzett szociális munkásoké.

Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programvezetője az M1 Kárpát Expressz című műsorában elmondta, hogy a gyakorlaton többek között árvízi helyzetet modelleztek. A hallgatók részt vettek például egy idősotthon evakuációjában, ahol a tűzoltókkal és a mentősökkel dolgoztak együtt és olyan krízishelyzeteket szimuláltak, ahol az önkéntesek beavatkozására volt szükség – tette hozzá. A csapat évek óta gyakorlatozik közösen a Romániai Máltai Segélyszolgálattal.

„Krízisintervenció”, ez a szakterület igazi teljességében csak az elmúlt évek során bontakozott ki hazánkban. Az úgynevezett katasztrófa krízisintervenció olyan beavatkozás, amikor hirtelen helyzetekben, élethelyzetekben, amelyek kellemetlenek-, akár katasztrofálisak, lelki és szociális segítséget próbálunk nyújtani a rászorulóknak – magyarázta Sebestyén Árpád pszichológus a műsorban.



Sokféle ismeretre van szüksége az önkénteseknek, hogy a veszélyhelyzetek kialakulásának első pillanatától kezdve magabiztosan dolgozhassanak az éles helyzetekben. Ők hagyják el utoljára a katasztrófa sújtotta területeket, ami sok esetben éveket jelent. Hiszen ezek azok a szervezetek, akik a katasztrófákat követően hosszú távú jelenlétükkel magukra vállalják a legtöbb alázatot és kitartást követelő feladatot: a szociális romok eltakarítását.

Az állami katasztrófavédelmi szervezetek és a segélyszervezetek szabályozott, szoros együttműködése, ma már nem elmélet, hanem körülbelül 5 éve olajozottan működő gyakorlat. Az első ilyen képzés, még 2009-ben kezdődött meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében kárpátaljai önkéntesek részvételével. Ez a hétvége pedig az utolsó állomása annak a határokon átívelő több mint egy éves képzésnek, ami már az EU ECHO anyagi támogatásával valósulhatott meg határon-túli és anyaországi magyarok, illetve románok részvételével. A mára sokéves gyakorlati tereptapasztalatok alapján kiforrott oktatási anyag, pedig egyben a jövőt is jelenti, hiszen ezt a mintát követve már beindulhat a folyamatos katasztrófavédelmi önkéntes képzés.