Ma már nem kell határt módosítani a nemzetegyesítéshez - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédében.
Az államtitkár az erdélyi Torockón, a második Duna-napon mondott beszédet. A nemzeti összetartozás napja utáni hétvégére időzített eseményen kijelentette: "sikerült átlépni a Trianonban húzott határokat", nem harckocsikkal, katonákkal sikerült ezt elérni, hanem az összetartozásba vetett hittel.
A politikus kijelentette, a nemzeti összetartozás forrás tudott lenni. "Forrás, ami elemi erővel tör fel, aminek nem állja útját semmilyen akadály, megtalálja a medreket, amelyekben haladni tud. Ilyen mederré vált az összmagyarság számára a Duna Televízió, immár öt kontinens magyarjaihoz jut el általa a magyar szó és kép" - fogalmazott
Potápi Árpád János. Úgy vélte, új utakat kell építeni és találni, és a régieket pedig ki kell szélesíteni ahhoz, hogy a magyar egység teljesen le tudja győzni a trianoni határokat.

Résztvevők a Vizsoly eljött hozzánk - magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Résztvevők a Vizsoly eljött hozzánk – magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Érdeklődők a Vizsoly eljött hozzánk – magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Elöl Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke (b) és Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója (j) a Vizsoly eljött hozzánk – magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
A résztvevők között középen Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke (fényképez) és Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója (k-j) a Vizsoly eljött hozzánk – magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Ócsai Tamás lelkész, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke beszél a Vizsoly eljött hozzánk – magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án. Tőle balra Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója (k) és Kovács Ernő, a kiállítás rendezője.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Ócsai Tamás lelkész, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke beszél a Vizsoly eljött hozzánk – magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Ócsai Tamás lelkész, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke beszél a Vizsoly eljött hozzánk – magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a Vizsoly eljött hozzánk – magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Az 1875-ben kiadott Károli-Biblia a Vizsoly eljött hozzánk – magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Az 1590-ben kiadott Károli-Biblia a Vizsoly eljött hozzánk – magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Érdeklődők a Vizsoly eljött hozzánk – magyar bibliatörténeti kiállítás megnyitóján a Duna-házban, az erdélyi Torockón, a második Duna-napon 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy egy éve azzal a céllal nyitották meg a torockói Duna-házat, és azért szervezték meg immár másodszor a Duna-napot, hogy közösséget építsenek, és segítsék a szórványban élő magyarság megmaradását.

Asszonyok az ablakból figyelik az előadásokat a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Asszonyok az ablakból figyelik az előadásokat a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédet mond a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédet mond a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Nézők a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Gyerekek népviseletben a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
A falubeli kórus énekel a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Leányok helyi népviseletben a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Helyi fúvószenekar játszik a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
A helyi néptáncegyüttes előadása a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Egy muzsikus várja a fellépését a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Leánykórus énekel a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Aranyosszéki népviseletben lányok hűsölnek az árnyékban a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédet mond a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Egy muzsikus az unokájával beszélget a fellépése szünetében a második Duna-nap megnyitóján, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Egy lány népviseletben érkezik a második Duna-nap megnyitójára, az erdélyi Torockón 2015. június 6-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A vezérigazgató az MTI-nek elmondta, a Duna-ház az elmúlt egy évben történészkonferenciának, nyelvi konferenciának, mezőgazdasági konferenciának, rendhagyó irodalomóráknak és filmvetítéseknek adott otthont. Itt tartották az aranyosszéki székelyek és a székelyföldi székelyek találkozóját, és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik tanácskozását.
Hozzátette, az idei Duna-nap színpadára olyan előadókat hívtak, akik minden korosztálynak élményt nyújthatnak. A népzenei műsorban a helybeli és magyarlapádi előadók, valamint a Röpülj Páva tehetségkutató résztvevői: a Harmadik Zenekar, Nagy Noémi Kriszta és Vaszi Levente énekesek, valamint Melles Endre szólótáncos lépnek fel. Közönség elé áll még Janicsák Veca, Caramel, Péter Szabó Szilvia és a Kormorán együttes.
A Duna-nap késő este tűzijátékkal zárul.