Áder arra kérte a fővárosi képviselőket, hogy csatlakozzanak a klímavédelmi kampányhoz

A köztársasági elnök hangsúlyozta: a klímavédelem nem csupán természetvédelem és környezetvédelem, "hanem a mi saját életünknek a védelme".

Áder János köztársasági elnök a Fővárosi Önkormányzat közgyűlésének ülésén arra kérte a fővárosi képviselőket, csatlakozzanak az Al Gore volt amerikai alelnök által elindított világméretű klímavédelmi kampányhoz, és győzzék meg a csatlakozásról kerületük polgárait is.

Az államfő az ülésen köszönetet mondott Tarlós István főpolgármesternek, aki a fővárosi tisztségviselők közül elsőként csatlakozott a klímavédelmi kampányhoz, amely nyomást akar gyakorolni a decemberi klímacsúcs döntéshozóira, a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országok vezetőire.



Közös a felelősségünk abban, hogy beszéljünk a klímaváltozás problémájáról, hogy megoldásokat keresünk, alkalmazkodjunk, felkészüljünk, és közös a felelősségünk abban is, hogy tegyünk valamit a klímaváltozás ellen. El kell döntenünk, hogy megvárjuk, amíg a káros folyamatok visszafordíthatatlanná válnak vagy teszünk gyermekeink és unokáink jövőjéért. Hozzátette: ő szeretne nyugodt lelkiismerettel a gyermekei szemébe nézni.

Áder János azt mondta, ha a fővárosi képviselők is így éreznek, akkor azt kéri, csatlakozzanak a kampányhoz, regisztráljanak a www.elobolygonk.hu oldalon, ahol "felemelhetik a hangjukat" a klímaváltozás ellen.

Elmondta, az ENSZ tudományos tanácsadó testületének a globális felmelegedés várható hatásairól is szóló tanulmánya szerint a klímaváltozás nyomán egyre szélsőségesebb időjárásra, aszályra, árvizekre, a jégtakaró olvadására, a tengervízszint emelkedésére, élelmiszertermelési és -ellátási gondokra, ivóvízhiányra, ennek következtében növekvő migrációra és a vízért folyó háborúkra lehet számítani.

Áder János beszélt arról is, a főváros és a nagyvárosok polgárait különösen érintettek a klímaváltozásban. Utalt arra: ennek következtében néhány fokkal magasabb lesz a fővárosban a legmelegebb napok hőmérséklete, hőhullámok várhatóak, annak pedig halálos áldozatai lehetnek. 2013-ban már volt egy ilyen hőhullám Magyarországon, akkor 1700 halálos áldozatot követelt a rendkívüli meleg. A motorizáció egyre nagyobb károsanyag-kibocsátással jár, a légszennyezés következtében egyre több gyerek allergiás és asztmás, ma már minden huszadik 5-18 éves fiatal asztmás, minden 5. felnőtt allergiás, ő maga is.
Áder János a hirado.hu-nak adott korábbi interjújában arról beszélt, hogy a világ népessége több erőforrást használ fel, mint amennyi a természetes megújulás révén visszakerülne a Föld ökológiai rendszerébe. "Ha ebből a zárt logikából nem tudunk kitörni, ha a fejlődők és fejlettek vitájában nem születik megállapodás, akkor nem is fogjuk megoldani a problémát. De megoldás természetesen van, a modern technikának köszönhetően. Amiből viszont kevés van, az az idő. A huszonnegyedik órában vagyunk" - állapította meg.

Kitért arra is, hogy egészségügyi kockázatnövekedést jelent, hogy a globális felmelegedés következtében megjelenhet Magyarországon a malária, a nyugat-nílusi vírus és a dengue-láz is, a dél-európai országokat ugyanis már elérték ezek a betegségek, és az is, hogy egyre több a kullancs, amelyek egyre fertőzőbbek is, mert amíg korábban minden egymilliomodik kullancs volt fertőző, ma már minden ezredik.

A köztársasági elnök felidézte: amíg a II. világháború előtt a Duna soha nem érte el a nyolcméteres vízszintet a fővárosnál, addig az elmúlt 15 évben négyszer meghaladta, két évvel ezelőtt pedig közel járt a 9 méterhez, ami ugyancsak a klímaváltozás következménye.

Áder János beszélt arról is, a bolygó egyik legnagyobb problémája az urbanizáció, az előrejelzések szerint 2050-re az emberek 70 százaléka városokban él majd, a következő 35 évben annyi új várost, városrészt kell megépíteni, mint az elmúlt kétezer évben. Márpedig a nagyvárosaink a legnagyobb energiafelhasználók, károsanyag-kibocsátók és a leginkább felelősek a klímaváltozásért. De itt lehet megtalálni a leghatékonyabb megoldásokat is.

Az államfő azt mondta, Budapest nem lesz megapolisz, de azok a tapasztalatok, amelyeket felhalmoztak a városépítés, a közlekedésfejlesztés, a hulladékgyűjtés és -feldolgozás, az energiahatékonyság javítása, a szennyvíztisztítás területén, olyan tudást jelentenek, ami piacképes. Példaként említette a Fővárosi Vízműveket, amely jelentős beruházásokat valósít meg a világ számos pontján, és az ebből keletkező nyereségből a fővárosi polgárok javát szolgáló további fejlesztéseket hajt végre.

A köztársasági elnök beszédét követően a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, támogatja Al Gore volt amerikai alelnök azon kezdeményezését, amellyel egy új globális éghajlatvédelmi megállapodás létrehozása érdekében a világ vezetőit egységre és cselekvésre ösztönöznék. A döntés értelmében a minél szélesebb körű támogatás érdekében felkérik a főpolgármestert, hogy erről a lehetőségről tájékoztassa a fővárosi lakosságot.

A fővárosi önkormányzat támogatja a klímaváltozás elleni kezdeményezést 

A testület első napirendi pontként egyhangúlag döntött arról, hogy Áder János köztársasági elnök felhívására a fővárosi önkormányzat támogatja Al Gore volt amerikai alelnök azon kezdeményezését, amellyel egy új globális éghajlatvédelmi megállapodás létrehozása érdekében a világ vezetőit egységre és cselekvésre ösztönöznék.

Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Fővárosi Közgyűlés ülésén 2015. május 27-én. Az államfő arra kérte a képviselőket, csatlakozzanak az Al Gore volt amerikai alelnök által elindított világméretű klímavédelmi kampányhoz, és győzzék meg a csatlakozásról kerületük polgárait is. Mögötte Tarlós István főpolgármester. MTI Fotó: Illyés Tibor


A döntés értelmében a minél szélesebb körű támogatás érdekében felkérik a főpolgármestert, hogy erről a lehetőségről tájékoztassa a fővárosi lakosságot.

Horváth Csaba (MSZP) arról beszélt, hogy a szemléletváltásban a legfontosabb maga a példamutatás. Az, hogy mi milyen példát mutatunk az utódaiknak, milyen példát mutatunk a jelenkornak, és a szavaink mennyire ebben a tekintetben mennyire hitelesek - jelentette ki. Az ellenzéki politikus azt kérte a Fővárosi Közgyűléstől, hogy válasszák azt az utat, amely a fenntartható fejlődést teszi lehetővé.

Csárdi Antal (LMP) azt mondta, az LMP is üdvözli a fordulatot, amely kialakulóban van a fővárosban. Itt az idő, hogy a szemléletváltás a döntésekben is megjelenjen. Továbbá népszerűsíteni kell a környezetbarát fejlesztéseket és a környezetbarát közlekedést. A dugódíj kapcsán Csárdi Antal kijelentette: ezek után kötelezettsége a fővárosnak, hogy bevezesse a forgalomcsillapító intézkedést.