Gyurcsány pártja lenne az első, mely elveszíti a támogatást - a politikai elemző nem tartja kizártnak

Mint korábban megírtuk, a Napi Gazdaság értesülése szerint a Fidesz országgyűlési frakciója a Demokratikus Koalíciónak nyújtott költségvetési támogatások felfüggesztését kezdeményezi. Lánczi Tamás a hirado.hu-nak azt mondta: még nem volt példa arra, hogy egy párttól megvonták volna a költségvetési támogatást.

- A rendszerváltás óta nem volt még precedens arra, hogy felfüggesztették volna egy párt költségvetési támogatását, de az Altus Zrt. ügye miatt nem tartom kizártnak, hogy a Demokratikus Koalíció esetében ez megtörténik – mondta Lánczi Tamás a hirado.hu-nak.

A Századvég vezető elemzője emlékeztetett: „egy, a volt miniszterelnök családjának tulajdonában lévő cég 1,5 milliárd forintnyi összeget nyert el az Európai Uniótól az uniós fejlesztési források felhasználásának ellenőrzésére. Ez politikailag már önmagában is aggályokat vet fel, jogi aggályok pedig akkor merülhetnek fel, ha bebizonyosodik, hogy Gyurcsány Ferenc az Altusból kivett osztalékokból támogatja pártját."



Lánczi Tamás elmondta, hogy a pártok gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi, így lehetősége van arra, hogy vizsgálatot indítson az ügyben, ha pedig törvénytelenséget tár fel, akkor az ügyészséghez továbbíthatja azt. Egy peres eljárás végén a párt akár támogatásoktól is eleshet – magyarázta.

Bújtatott párttámogatásként értékeli a Fidesz az Altus uniós megbízását

A Napi Gazdaság értesülése szerint a Fidesz országgyűlési frakciója a Demokratikus Koalíciónak nyújtott költségvetési támogatások felfüggesztését kezdeményezi. A nagyobbik kormánypárt azt követően döntött így, hogy a DK-elnök tulajdonában lévő Altus Zrt. uniós megbízást kapott. Ezt a Fidesz-frakcióban egyértelműen bújtatott párttámogatásként értékelik.

Törvénymódosításban gondolkodik a a nagyobbik kormánypárt

Gulyás Gergely a nap folyamán azt mondta: a jelenlegi jogszabályi keretek nem teszik lehetővé a pártfinanszírozás felfüggesztését. A fideszes képviselő szerint a törvénymódosítás lehetőségében is gondolkodnak, de mint fogalmazott, "pártja jogszerű, alkotmányos és európai megoldást keres, és inkább az összeférhetetlenség kérdésével kapcsolatos módosítást javasolna".