Gyurcsány szerint "Orbán Viktor politikailag meg akarja ölni a DK-t"

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor miniszterelnök politikai értelemben meg akarja ölni a Demokratikus Koalíciót (DK), de "ez nem fog neki sikerülni". A DK elnöke erről kedden Brüsszelben az Altus cég uniós megbízási ügye kapcsán tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

A volt kormányfő szerint teljes abszurditás mindaz, amit a miniszterelnök, a kormánya, a frakciója és a pártja állít. A DK-nak tiszta a lelkiismerete - hangoztatta.

Elmondta, hogy az elmúlt években 1-2 millió forinttal, tavaly pedig 16 millió forinttal támogatta a DK működését. "Hogy én a törvényesen megkeresett és leadózott pénzemet törvényesen hogyan költöm el, ahhoz a miniszterelnöknek meg a pártjának semmi köze nincsen" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Kifejtette: a brüsszeli bizottság négyéves időszakra választott ki három nemzetközi konzorciumot "nagyjából tíz-tizenkét vizsgálati program lefolytatására". Ennek a teljes keretösszege az a bizonyos 5 millió euró, vagyis másfél milliárd forint, "amiről a fideszesek beszélnek" - tette hozzá.



A 10-12 program közül eddig négyet írtak ki. Ebből a négyből egyet nyert meg az Altus vezette konzorcium, egy másik kiválasztott megnyert kettőt, a harmadik kiválasztott szintén egyet. A később kiírandó pályázatok kimenetelét még nem lehet tudni. Egy-egy programnak a megbízási díja Gyurcsány Ferenc szerint "nagyjából kevesebb, mint a tizede" a másfél milliárd forintnak.

És miután nemzetközi konzorciumokról van szó, az Altus vezette konzorcium esetében tizenegy cég kapott megbízást, tehát ez a kevesebb, mint egytized összesen tizenegy cég között fog eloszlani - magyarázta a DK-elnök. Hozzátette: ebből az egy megnyert pályázatból az Altusra egy-kétszer tízmillió forint árbevétel jut; hogy mennyi lesz a nyereség, azt szerinte még nem lehet megmondani. "Ha pikírt akarok lenni, akkor azt tudom mondani, hogy Orbán miniszterelnök vejének egyetlen egy világításmegbízásának több a nyereségtartalma, mint ami ennek esetleg lesz" - jegyezte meg Gyurcsány Ferenc.

Kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy a konzorciumon belüli munkaszervezés alapján Magyarországon nem az Altus az, amelyik a projekt keretében eljár, hanem egy osztrák vagy egy német cég megbízásából - pontosan ezt nem tudta megmondani - egy magyar szakértő. A múlt év végéig "egy megveszekedett fillér nem tudott még befolyni ebből a pénzből, tehát teljesen kizárt, hogy ezt a pénzt bármire is fordítsuk" - mondta.

Előzőleg a Fidesz kormányzati vizsgálatot kért az Altus Zrt. uniós megbízása ügyében: a kormánypárt egyebek mellett az összeférhetetlenségi előírások esetleges változtatásának, valamint az Altus és az Európai Bizottság között kötendő szerződés jogszerűségének áttekintését javasolja a kabinetnek. Ezt Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy pártelnök tulajdonában álló gazdasági társaság hatáskört kapjon EU-s pénzek, projektek ellenőrzésére. Ez a hatáskör az Európai Bizottságot illeti meg - hangsúlyozta.

A DK elnöke Brüsszelben kijelentette: alkotmányos keretek közt ezt az ügyet a Fidesz "nem tudja megnyerni". "Minden jogi és politikai eszközzel ezzel szembe fogunk menni. És hogyha azt kívánja a Fidesz, hogy mi mutassuk meg magunkat az ellenzék kérlelhetetlen vezetőjének, akkor a legjobb úton járnak. Megvan hozzá a képességünk és a bátorságunk, hogy megküzdjünk a Fidesszel" - hangoztatta.

Gyurcsány Ferenc keddtől csütörtökig folytat tárgyalásokat Brüsszelben. Találkozik az Európai Bizottság alelnökével és a bizottság több néppárti tagjával, egyeztet az EU csalásügyi hivatalának, az OLAF-nak a főigazgatójával. Ezenkívül előadást tart az EP szociáldemokrata frakcióülésén, tárgyal a német szociáldemokraták, a brit Munkáspárt EP-vezetőivel, valamint görög és román baloldali delegációvezetőkkel. Az újságíróknak adott keddi nyilatkozatában kiemelte: "nem baloldali összeesküvést folytat, tudatosan találkozik" ezúttal csak néppárti EU-biztosokkal.

Pelczné: Gyurcsány nem tagadta az Altus és a DK összefonódását

Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament fideszes alelnöke sajtóközleményben reagált a DK-elnök sajtótájékoztatójára. Azt hangoztatta, hogy az Altus Zrt. 5 millió eurós megbízása kapcsán Gyurcsány Ferenc jelentéktelen haszonról és további pályázati kiírásokról beszél.

"Egyetlen szót sem ejtett viszont arról, hogy egyáltalán hogyan kaphatott egy pártelnök cége megbízást bármilyen munkára az Európai Bizottságtól. Az Altus és a DK összefonódását, a kettő közötti keresztfinanszírozást sem tagadta, és arra sem adott magyarázatot, hogy kikkel és pontosan milyen feladatot végez mekkora összegért az Európai Bizottság számára" - olvasható a közleményben.

Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-KDNP EP-delegációja több kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz a témában, azonban a megbízás részleteiről és annak visszavonásáról továbbra sem nyilatkozik az uniós végrehajtó testület.

"Gyurcsány Ferenc állítása szerint rendszeresen jár Brüsszelbe biztosokkal találkozni, ma már ennek az okát is ismerjük: saját gazdasági érdekeiért lobbizik, hogy az EU pénzén tartsa fenn pártját. A Fidesz-KDNP EP-képviselői minden jogi és politikai eszközzel élni fognak, hogy fény derüljön a megbízás részleteire" - közölte a fideszes EP-képviselő.

Az Altus perli Orbánt

Az Altus Zrt. bepereli Orbán Viktort, mert a miniszterelnök a múlt héten Strasbourgban skandalumnak nevezte a Gyurcsány Ferenchez köthető Altus Zrt. európai bizottsági megbízását és azt mondta, üzleti megbízatásnak álcázott formában uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártpolitikai célokra is használja ezeket a forrásokat.

Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója, Gyurcsány Ferenc felesége kedden közleményében azt írta: mivel a miniszterelnök szavai "még nyomokban sem fedik a valóságot", az Altus Zrt. a bíróság előtt kívánja bizonyítani igazát. "Az Altus (…) elvárja, hogy a miniszterelnök azonnali hatállyal, nyilvánosan kérjen bocsánatot a valótlan és rosszindulatú állításai miatt" - írta az Altus Zrt. vezérigazgatója.

Kormányzati vizsgálatot kér a Fidesz az Altus EU-s megbízása ügyében 

Kormányzati vizsgálatot kér a Fidesz az Altus Zrt. uniós megbízása ügyében: a kormánypárt egyebek mellett az összeférhetetlenségi előírások esetleges változtatásának, valamint az Altus és az Európai Bizottság között kötendő szerződés jogszerűségének áttekintését javasolja a kabinetnek.

Ezt Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselő közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy pártelnök tulajdonában álló gazdasági társaság hatáskört kapjon EU-s pénzek, projektek ellenőrzésére. Ez a hatáskör az Európai Bizottságot illeti meg - hangoztatta.

Gulyás Gergely felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus EU-s szerződésének megbízási díja mintegy 1,5 milliárd forint. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy Gyurcsány Ferenc csak tavaly több mint 16 millió forinttal támogatta vagyonából pártját, a DK-t, vagyonnyilatkozata szerint pedig ekkora jövedelme kizárólag az Altusból származik.

Ezért ebben az ügyben nemcsak hatáskörkérdésről van szó, hanem burkolt pártfinanszírozásról is - értékelte Gulyás Gergely, aki szerint mindez súlyosan rombolja az Európai Bizottság elismertségét, az EU tekintélyét Magyarországon.

A Fidesz mindezek miatt arra kéri a kormányt, vizsgálja meg, összeférhetetlenség tekintetében kell-e törvényalkotást kezdeményezni, hogy ilyen helyzet ne állhasson elő. Arra is kéri a kabinetet, vizsgálja meg, hogy az Európai Bizottság az átruházott hatásköröknek megfelelően jár-e el, valamint azt is, hogy jogszerű-e az a szerződés, amelyet a brüsszeli testület az Altus Zrt.-vel készül kötni - közölte Gulyás Gergely.

Az összeférhetetlenségi előírásokat érintő lehetséges változtatásokról azt mondta: ez vonatkozhatna arra, hogy milyen mértékben támogathatnak magánszemélyek pártokat, valamint arra is, hogy egy parlamenti képviselő tulajdonában álló gazdasági társaság milyen állami vagy uniós megrendelést kaphat.

A Fidesz képviselőjét megkérdezték arról, amiről a Napi Gazdaság kedden a honlapján cikkezett, vagyis, hogy úgy tudják, a kormánypárt országgyűlési frakciója a DK-nak nyújtott költségvetési támogatások felfüggesztését kezdeményezi a DK-elnök tulajdonában lévő Altus Zrt. uniós megbízása miatt.

 
A cikk emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már a múlt heti strasbourgi meghallgatás után kijelentette: nem kétséges, hogy miről van szó. "Arról beszélünk, hogy üzleti megbízatásnak álcázott formában európai uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártpolitikai célokra is használja ezeket a forrásokat. Ezt még a vak is látja" - fogalmazta meg. Felidézi, az Európai Bizottságtól 1,5 milliárd forintnyi összeget nyert el az Altus Zrt. arra, hogy az uniós fejlesztési pénzek felhasználását vizsgálja Magyarországon.

Gulyás Gergely erre azt mondta: a Fidesz jogszerű, alkotmányos és európai megoldást keres annak ellenére, hogy az Európai Bizottság eddigi eljárásának jogszerűsége kétséges. Jelezte egyúttal, hogy a jelenlegi jogszabályi keretek nem teszik lehetővé a pártfinanszírozás felfüggesztését. Természetesen jogszabály-módosításban is gondolkodhatnak, de ő - mondta - inkább az összeférhetetlenség kérdésével kapcsolatos módosítást javasolna.

A Demokratikus Koalíció 2014-es mérlege szerint mintegy 170 milliós állami támogatást kapott a párt, Gyurcsány Ferenc pártelnök pedig 16,2 millió forinttal járult hozzá a szervezet költségeihez. A volt szocialista kormányfő vagyonbevallása szerint csak az Altus Zrt. osztalékából származott ekkora jövedelme.