A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt a bevándorlás kérédésről is. Úgy fogalmazott, ha nem szabályozzuk a bevándorlókat, hanem „kollégiumi házibulit hirdetünk”, hogy mindenki jöhet, aki ráér és akar, és addig maradhat, amíg a kakas kukorékolni nem kezd, akkor semmi esélye nem lesz a polgári berendezkedésnek.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Európai Unió életszerűtlen szabályai nélkül Magyarország képes lenne megvédeni magát a megélhetési bevándorlóktól. A kormányfő ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, amelyben úgy fogalmazott: az illegális bevándorlást törvénysértésnek kell tekinteni, az ugyanis nem egy "bocsánatos bűn".
Interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel 2015.05.08 - 180 perc
Hússzorosára nőtt három év alatt a magyar határt illegálisan átlépők száma. Ők ma még csak átszaladnak rajtunk, de ha Ausztria és Németország – amint az várható – hamarosan megakadályozza a továbbhaladásukat, a törvénytelen belépésüket, akkor mintegy nagy zsákban, minden illegálisan Magyarországra érkezett menekült itt marad– mondta a 180 percben Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő szerint ez veszélybe sodorja a megélhetésünket, a munkahelyeinket, ezért Magyarországnak észnél kell lennie – egyszerre kell a szívére és az eszére hallgatnia. Orbán Viktor közölte azt is, őrült ötletnek tartja azt az európai elképzelést, amely szerint "valaki beengedi a menekülteket a saját országába", majd utána "szétosztja" a többi tagállam között.
A magyarországi tervekre vonatkozó brüsszeli reakciókat - mondta - elismerésnek tekinti, nem pedig kritikának. Magyarország az egyetlen ország, amely nyíltan, világosan beszél erről a problémáról, és aki így tesz, azzal vitatkoznak - fűzte hozzá.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, ha nem szabályozzuk a bevándorlókat, hanem „kollégiumi házibulit hirdetünk”, hogy mindenki jöhet, aki ráér és akar, és addig maradhat, amíg a kakas kukorékolni nem kezd, akkor semmi esélye nem lesz a polgári berendezkedésnek.
Újra nemzeti hatáskörbe adná a halálbüntetés kérdését
A halálbüntetés témájáról a miniszterelnök azt mondta, Magyarország az egyetlen, amely nyíltan beszélt erről. Mint fogalmazott, az a feltételezése, hogy amikor megjelennek a brutális bűncselekmények, húszezer forintért megölnek egy húszegynéhány éves fiatal lányt, akkor az emberek úgy érzik, nincsenek biztonságban. Nagyon sokan vannak, akik „azt hisszük”, hogy ha van halálbüntetés, akkor az emberek nagyobb biztonságban vannak. Hozzátette: nagy vita van, hogy így van-e vagy sem, de nagyon fontos, hogy az emberek mit gondolnak erről. Azt is hangsúlyozta, a magyar kormányzat ki akar alakítani egy olyan európai közvéleményt, amely hajlik arra, hogy a halálbüntetés bevezetése vagy be nem vezetése ismét nemzetállami hatáskörbe kerüljön – nyilatkozta.
Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad Kocsis Éva műsorvezetőnek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Magyar Rádió stúdiójában 2015. május 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Mint mondta, ő az élet pártján van, így azt nézi, mire van szükség a törvénytisztelő, ártatlan emberek megvédéséhez. Ha ezt meg lehet tenni a halálbüntetés bevezetése nélkül, akkor úgy kell megvédeni őket, ha azonban másképp nem megy, akkor be kell vezetni a halálbüntetést.
A brit választásokról azt mondta, örül, hogy a konzervatív David Cameron pártja nyert. Orbán Viktor szerint a brit kormányfő olyan politikus, aki beleáll a vitákba, nem mismásol. Ez Magyarország számára „eligazító” választási eredmény.
Devizahitelek ügyében a kormány elment a falig
A devizahiteles elszámolás, illetve forintosítás kapcsán hangsúlyozta, példátlan, hogy az erőfölényével visszaélő hatalom – ez esetben a bankok – ekkora összeget, mintegy 1000 milliárd forintot visszaadjanak. A kormány ebben az ügyben a falig mehetett el, amit meg is tett – emelte ki a kormányfő.
A devizaalapú autó- és személyi hitelek forintosítására vonatkozó jegybanki javaslatot esszerűnek tartja Orbán Viktor. A miniszterelnök az elképzelést úgy kommentálta: "ésszerű javaslat, dolgozunk is rajta". "Hogy meg tudjuk-e valósítani, arról most még nem tudok felelősen nyilatkozni, de dolgozunk rajta" - mondta.
Orbán Viktor szerint azoknak, akik már régen nem képesek fizetni a törlesztőjüket, azoknak a magáncsőd intézménye segíthet. A kormány nem hagyja, hogy bárkinek a híd alá kelljen költöznie a családjával.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A kormányfő azt is mondta, megkockáztatható a kijelentés, hogy a 2008-ban kitört pénzügyi válság következményeit 2015-re sikerült felszámolni, „túl vagyunk a válságkezelésen és a romeltakarításon is”. Most az áll előttünk, hogy a polgári berendezkedést miként valósítjuk meg, azoknak a vitáknak van itt az ideje, amelyek arról szólnak, hogy a polgári életminőséghez mit kell és mit érdemes megtennie Magyarországnak – fogalmazott.