Német és kanadai kutatók szélsőségesen alacsony oxigénszintű területeket fedeztek fel az Atlanti-óceán északi részén, néhány száz kilométerre Nyugat-Afrikától.
A legtöbb tengeri élőlény számára élhetetlen holt zónákban mért oxigénszint az eddigi legalacsonyabb, amit valaha az Atlanti-óceánon mértek. A holt zónákat nyugati irányba lassan haladó mélyóceáni forgók, nagy örvénylő víztömegek hozzák létre. A kutatásról az Európai Geotudományi Unió folyóirata, a
Biogeosciences számolt be.
A holt zónák oxigénhiányos óceáni területek, ahol a legtöbb tengeri állat nem tud életben maradni, viszont bizonyos mikroorganizmusok igen. A környezeti hatás mellett a halászatra nézve is veszélyesek, mivel az alacsony oxigénszintet korábban kapcsolatba hozták már a kisebb mértékű halászzsákmánnyal.
Johannes Karstensen, a vizsgálat társszerzője kifejtette, tanulmányuk előtt úgy hitték, hogy az Atlanti-óceán északi részének nyílt vizein a minimális oxigénszint literenként mintegy 40 mikromól, vagyis egy liter tengervízben körülbelül egy milliliter oldott oxigén van. Ez a koncentráció alacsony ugyan, de a legtöbb hal még boldogul vele. Ezzel ellentétben a most mért szintek mintegy hússzor alacsonyabbak a korábbi minimumnál, vagyis a megfigyelt zónákban szinte nincs oxigén, ami a legtöbb élőlénynek élhetetlen környezetet teremt.
Illusztráció - Mélyóceáni örvény Dél-Afrikától 800 kilométerre. (Fotó: NASA/Terra)
A holt zónák általában a partok közelében gyakoriak, ahol a folyókból műtrágya és más vegyi anyagok mosódnak be az óceánba algavirágzást váltva ki. Ahogy az alga elpusztul, a tengerfenékre süllyed, ott baktériumok bontják el, e folyamat közben felélik az oxigént. Az áramlatok eme vizeket a nyílt óceánra sodorhatják, de eddig még nem figyelték meg holt zóna kialakulását a nyílt vízen.
Az újonnan felfedezettek egyedülállóak abban a tekintetben, hogy örvényekben születnek meg. A részletesen szemügyre vettek 100-150 kilométer átmérőjűek, magasságuk több száz méter, amiből a holt zóna a felső 100 egynéhány métert teszi ki. A köröttük lévő területek oxigénben gazdagok.
Gyors forgásuk megnehezíti az oxigéncserét a környezettel, emellett a cirkuláció révén nagyon sekély, az intenzív növénynövekedést támogató réteg alakul ki tetejükön. A folyamat hasonlít az algavirágzásokhoz, a mélyebben lévő baktériumok elfogyasztják a még elérhető oxigént a lesüllyedő növényi részek feldolgozása során. A mérések alapján az oxigénfelhasználás mértéke a forgókban mintegy ötszöröse a normál óceáni feltételek között mértnek.
A megfigyelt örvények akkor születnek meg, amikor a Nyugat-Afrika mentén húzódó áramlat instabillá válik, ezt követően lassan nyugat felé vándorolnak, és különféle tényezők függvényében vizük egyre oxigénszegényebbé válik. A csapat szerint a mért koncentrációk a literenkénti nullától a nem több mint 0,3 milliliternyi oxigénig terjednek.
A kutatók az ökoszisztémára gyakorolt hatásukat is vizsgálták, és megfigyelték, hogy a zooplankton - a tengeri táplálékláncban fontos szerepet betöltő apró állatok -, amely általában éjszaka emelkedik a felszínre táplálkozni és nappal a mélyben rejtőzik, a forgókban a felszínen marad, nem lép az oxigénszegény zónába.
