Rabként tartotta kislányát egy kislétai pár

Rendőrök szabadítottak ki egy spájzba zárt gyereket Kislétán. A tizenegy éves lány azt vallotta, szülei három éve rendszeresen bezárták, egy idő után már délután bezavarták a szűk helyiségbe. Szülei szerint a gyerek kezelhetetlen volt. Sanyargatás és személyi szabadság megsértése miatt eljárás indult ellenük.

Szinte rabként tartotta fogva tizenegy éves kislányát egy pár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán - került fel a Zsaru Magazinnak az esetről írt cikke a rendőrségi honlapra szerdán.

A www. police.hu oldalon megjelentek szerint a bezárt kislányról egy helybeli értesítette a hatóságokat, miután a gyerek az ablakon át kért tőle vizet április 13-án. A kislányt a rendőrök szabadították ki a spájzból átalakított, két négyzetméteres helyiségből, ahol fűtés és világítás nem volt, a berendezés pedig egy matracból és egy éjjeliedényből állt.

Az alultáplált, alig 21 kilós kislányt a nyíregyházi kórházba vitték, ott ápolják. A szülők, a 42 éves nő és a 37 éves férfi ellen sanyargatással, 18 éven aluli gyermek sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése miatt eljárás. A szabadlábon védekező pár másik négy gyermekét lakásotthonban helyezték el a hatóságok.

Az anya a kihallgatásán azt vallotta, hogy a kislányt tavaly márciusban vették ki az iskolából magántanulónak, mert kezelhetetlennek tartották. Azt állították, hogy lopott is, egyszer elvette osztálytársa szendvicsét.

A kislány a meghallgatásán azt mondta, hogy három éve rendszeresen bezárták, először csak éjszakára, majd egy idő után már délután bezavarták a szűk helyiségbe.