A Csányi Alapítvány mindennapi hősiességre tanít Áder szerint

Áder János Telkiben, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója által tíz éve létrehozott alapítvány évfordulós ünnepségén beszélt. A köztársasági elnök szerint a Csányi Alapítványban tanuló gyerekek küzdelmes úton járnak, de soha nem fordulnak vissza, mert tudják, hogy minden nap egy kis hősiesség kell ahhoz, hogy messziről indulva is mások előtt érkezhessenek célba.

Az államfő Telkiben, a Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója által tíz éve létrehozott alapítvány évfordulós ünnepségén beszélt, amelyen Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége, valamint Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó is részt vett, számos ismert közéleti szereplő mellett.
Csányi Erika az alapítvány elnöke, az alapító Csányi Sándor felesége a Csányi Alapítvány fennállásának 10. évfordulója alkalmából megrendezett 10. Életút Napon tartott sajtótájékoztatón a Global Football Parkban, Telkiben 2015. április 25-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán


Áder János köszöntő beszédében, amit az alapítvány tanulói is végighallgattak, köszönetet mondott a szervezet vezetőinek, valamint tanárainak és mentorainak, amiért - mint fogalmazott - azzal teremtenek lehetőséget a gyerekeknek, hogy nem elhordják a hegyeket előlük, hanem ösvényt, térképet mutatnak nekik.

Csányi Sándor beszédében azt mondta, gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy olyanoknak tud segíteni, akik a támogatásával sokkal többre tudnak jutni, mint ahogy az korábban elrendeltetve látszott. A tehetséges gyermekek kiválasztására nagy gondot fordító alapítvány sikeressége objektíven is kimutatható, hiszen például minden általuk támogatott gyermek leérettségizett és a felsőoktatásban tanul tovább - húzta alá.

Csányi Sándor a gyerekekhez fordulva kiemelte, a tartós boldogsághoz elhatározásra, erőfeszítésre és időre van szükség, ezért azt tanácsolta nekik, hogy ne engedjenek a gyors meggazdagodás, karrier vagy a csábító hatalom vonzásának.

A Csányi Alapítvány az Életút Nap nevű rendezvény keretében ünnepelte szombaton fennállásának tizedik évfordulóját. Az alapítvány több mint háromszáz gyermeket támogat a hat közösségi házában szervezett foglalkozásokon, ahol ötödik osztályos koruktól segítik a tehetséges, de hátrányos körülmények között élő gyermekeket mentorok, pedagógusok és családsegítők bevonásával.

A Csányi Alapítvány teljes vagyona 2,7 milliárd forint, az alapító az egymilliárd forintos alaptőkén túl 1,5 milliárd forinttal növelte az alapítvány vagyonát, míg a fennmaradó rész támogatók adományaiból és a hozamból származik.