Így akarták eltüntetni a csalás nyomait a Buda-Cash-ügy gyanúsítottjai

Offshore cégekbe akarták menekíteni a vagyonukat a Buda Cash-ügyben letartóztatott emberek, azért, hogy szabadlábra kerülésük esetén se legyenek anyagi gondjaik - tudta meg a Híradó, amelynek információi szerint szerint az is kiderült, hogy 80 konténernyi adatot - papírt és egyéb adathordozókat- akartak megsemmisíteni az ügy kirobbanása előtt. Valószínűleg azért, hogy a feltételezett évtizedes csalás nyomait eltüntessék.

Bilincsben vitték a Buda-Cash brókerház vezérigazgatóját és két vezérigazgató-helyettesét a bíróságon március 8-án. Akkor egy hónapra kerültek azért előzetesbe, mert fedezet nélküli értékpapírokat adtak el befektetőknek. A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint a brókerek négy bankot és rajtuk keresztül kisbefektetők ezreit károsítottak meg, összesen 62 milliárd forinttal - a bíróság most újabb három hónappal meghosszabbította az előzetesüket.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: a nyomozási bíró a Fővárosi Főügyészség indítványát megalapozottnak találta és annak megfelelően mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását további három hónappal, 2015. július 11. napjáig meghosszabbította. Az indokolás szerint a kényszerintézkedés feltételei változatlanul fennállnak.

A döntést a bíróság többek között azzal indokolta, hogy a brókerek négymilliárd forintot akartak átmenteni offshore cégekbe, amikor megtudták, hogy a Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti eljárást indít a Buda Cashnél. Ez a pénz a bíróság megfogalmazása szerint - megfelelő anyagi hátteret jelentene számukra, ha - szabadlábra kerülésük esetén - külföldre akarnának szökni. A bíróság az eljárás meghiúsításának veszélyeként értékelte, hogy a Buda-Cash idén februárban 80 konténer irat és elektronikus adathordozó megsemmisítését rendelte meg egy cégtől - alig párt nappal az MNB helyszíni vizsgálatának kezdete előtt.

A Buda-Cash-ügy kapcsán március 9-én őrizetbe vett gyanúsítottak egyikét vezetik a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületében 2015. március 11-én, ahol előzetes letartóztatásáról dönt a bíróság.  Három embert előzetes letartóztatásba helyezett a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Törvényszék. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A Buda-Cash-ügy kapcsán március 9-én őrizetbe vett gyanúsítottak egyikét vezetik a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületében 2015. március 11-én, ahol előzetes letartóztatásáról dönt a bíróság. Három embert előzetes letartóztatásba helyezett a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Törvényszék.
MTI Fotó: Bruzák Noémi



A Buda-Cash vezetői mellett a bíróság a Hungária Értékpapír Zrt. sikkasztással gyanúsított két tulajdonosa és fiókvezetője előzetes letartóztatását is meghosszabbította.

„A bíróság tulajdonképpen változatlan indokokkal tartotta fenn a kényszerintézkedést. Ezek a szökés, elrejtőzés veszélye voltak, illetve a bűnismétlés veszélyét is kiemelte a bíróság. Emellett pedig az, hogy a terheltek megpróbálhatják meghiúsítani a büntetőeljárás sikerét. Éppen emiatt a bíróság július 8-ig meghosszabbította az előzetes letartóztatásukat” – fogalmazott Koszta János, a Budapesti Környéki Törvényszék szóvivője.

Börtönben maradnak a Quastor-ügy gyanúsítottjai is. A Fővárosi Törvényszék ugyanis helyben hagyta a Tarsoly Csaba és két társa előzetes letartóztatását elrendelő első fokú végzést. Az indoklás szerint a fővárosi főügyészség megalapozottan indítványozta, a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig megalapozottan rendelte el a három bróker letartóztatását, ami így jogerőssé vált.