Nyaralás, villamos, félelem – ön milyen képeket pörget le az agyában?

Az olvasás az egyik olyan tipikus emberi tevékenység, ami látszólag tisztán racionális, szavakat kell felismerni, betűket, szókapcsolatokat, de abban a pillanatban, ha olvasunk, képek jelennek meg a fejünkben, a képekhez emlékek, hangulatok kapcsolódnak, és beindul a fantáziánk, ekkor mindkét agyféltekénket használjuk.

Agyunk bal féltekéje irányítja a beszédkészséget, az írást, az olvasást, a tanulást a logikai, matematikai funkciókat, míg a jobb féltekéje az érzelmek, a képzelet, az alakfelismerés a művészi-kreatív készségek, elvont gondolatok, eszmék központi helye. De vajon ezek hogyan használhatók például a zenében? És hogyan segíthetik a gyerekek tehetségének a fejlesztését? És hogyan függ össze egymással a tehetség, a zene és az olvasás? Ezeket is vizsgálják egy hétvégi konferencián, amelyet a Debreceni Egyetem és a Magyar Olvasás Társasága szervez.

Nagy Attila, a Magyar Olvasás Társaság tiszteletbeli elnöke az M1-en pénteken elmondta, hogy mindenfajta emberi tevékenység akkor a leghatékonyabb, ha a két agyféltekénket egyszerre vagyunk képesek használni. „A tisztán racionális alapon érvelők sokszor megfeledkeznek a hétköznapi élet kihagyhatatlan érzelmi vonatkozásairól” – magyarázta el Nagy Attila.

Az olvasás az egyik olyan tipikus emberi tevékenység, amely látszólag tisztán racionális, szavakat kell felismerni, betűket, szókapcsolatokat, de abban a pillanatban, ha olvasunk, képek jelennek meg a fejünkben, a képekhez emlékek, hangulatok kapcsolódnak, és beindul a fantáziánk. A hétköznapokban mindenki a saját filmjét látja, ugyanazoknál a szavaknál más-más képek, hangulatok jelennek meg minden embernek, hisz egyéni emlékek jönnek elő. A film beszűkíti az emberi fantáziát, a könyv tágabbra, szabadabb világra nyit ablakot – mondta a Magyar Olvasás Társaság tiszteletbeli elnöke.

Nagy Attila hangoztatta: nyelvünk határai a világunk határai, amire nincs szavunk, azt nem tudjuk megfogni, nem tudjuk elhelyezni, nem tudjuk elképzelni az addigi ismeretrendszerünkben. „Szavakból tudunk a világból egyre több mindent felderíteni” – mondta. Hozzátette: a kisgyermekeknél a simogatás, mosoly, éneklés mellett a korai beszéd is fontos, az, hogy az édesanyák szavakkal forduljanak a gyerekekhez, mert ily módon segítik őket a világban való tájékozódás megtanulására.

A Magyar Olvasás Társaság tiszteletbeli elnöke arra is kitért, hogy a zene, különösen az éneklés nagyon hasonló összefüggést mutat, ugyanis mindkét agyféltekét működteti, ezáltal a személyiségfejlesztés egészéhez lényeges mértékben hozzájárul.