Érdekes légköri jelenséget, feltehetőleg egy néhány deciméteres meteorit megsemmisülését lehetett látni hétfő este Miskolc fölött. A jelenség hátteréről is beszélt Mizser Attila, a Magyar Csillagász Egyesület főtitkára az M1 Ma reggel című műsorában.
A meteorit nagy mozgási energiával, óránként 100-200 ezer kilométeres sebességgel érkezhetett a Föld légkörébe, ez okozta a robbanást, amely fényes és hangos volt, az üvegeket, falakat is megremegtette a borsodi megyeszékhely környékén – magyarázta Mizser Attila az M1 reggeli műsorában. Hozzátette: a jelenség során nem a testet, hanem a földi légkör ionizált molekuláit lehetett látni.
A robbanásról számos felvétel készült, egyfajta dugóhúzó alakú nyom látható rajtuk. Ennek többféle magyarázata is lehet, Mizser Attila szerint az érdekes alakzat a felső légköri turbulenciának köszönhető. Más elméletek is vannak persze, az is elképzelhető, hogy nagyon erősen pörgött – tette hozzá.
A jelenség egyébként nem ritka, néhány évente láthatóak a hétfőihez hasonló fényes tűzgömbök, 2010-ben például még a mostaninál is fényesebb és hangosabb tűzgolyó robbant Kassa térségében, és az akkori jelenség után körülbelül 4-5 kilónyi meteoritdarabot találtak a kutatók. A csillagász elmondta azt is, a hétfői meteorit olyan kicsi volt, hogy nem lehetett előre jelezni, néhány száz méteres testeket azonban már fel tudnak mérni a szakemberek.
A darabok valószínűleg valahol a Bükk hegységében lehetnek, de a szakértők még nem keresik őket, mert nincs hozzá elég információjuk: nem tudják a meteorit pontos pályáját, hogyan érkezett, milyen sebességgel és milyen szögben. Ráadásul az is lehetséges - tette hozzá a Magyar Csillagász Egyesület főtitkára -, hogy nem is értek földet darabjai. A csillagász mindenesetre azt kérte a környező megyék lakóitól, ha van biztonsági kamerájuk, nézzék meg, rögzítette-e a jelenséget, és ha találnak ilyen felvételeket, juttassák el őket az egyesülethez.