Kárpótolják a délszláv háborúban nemi erőszak áldozatául esett horvát állampolgárokat

Jogosultak lesznek egyszeri pénzügyi támogatásra és havi juttatásra az elszenvedett sérelmek és szenvedések miatt. Erről döntött csütörtökön a horvát kormány.

Az áldozatok egyszeri pénzügyi támogatást kapnak 100 ezer kuna (4 millió forint) értékben. Amennyiben a nemi erőszaknak súlyosabb következményei is voltak, az erőszakul esett nők és férfiak 150 ezer kuna (6 millió forint) juttatásban részesülnek, továbbá 2428 kuna (közel 100 ezer forint) járandóságra számíthatnak minden hónapban.

A törvény szerint pénzügyi juttatásra jogosultak lesznek a nemi erőszak nyomán született gyermekek is.

Vesna Nadj nemzetvédelmi miniszter-helyettes a sajtónak kijelentette, hogy a régióban Horvátország az első, amely húsz év után kárpótolja a délszláv háború során elkövetett nemi erőszak áldozatait.

A politikus úgy értékelte: tisztességes az egyszeri támogatás azért, mert az állam és a társadalom az elmúlt húsz évben elmulasztotta jogaik biztosítását.

Egy 2013-ban készült, a témával foglalkozó szociológiai tanulmány szerint a jelzett időszakban elkövetett nemi erőszak ismertté vált eseteinek Horvátországban 147 áldozata volt, közülük 16 férfi.