Döntöttek a Duna-parti építészeti tervpályázatról

Megújulhat a Kossuth tér és Fővám tér közti szakasz, oldódhat a part és a mögöttes városrészek elszigeteltsége, a gyalogosközlekedés pedig észak-déli és keresztirányban is akadálytalanná válik.

A pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására vonatkozó építészeti tervpályázat kiírásáról döntött a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése hétfőn. A tervek szerint a pesti belvárosi Duna-part megújítása révén oldódik a part és a mögöttes városrészek elszigeteltsége, a gyalogosközlekedés mind észak-déli irányban, mind keresztirányban akadálytalanná válik. Megújul 2,4 kilométeren az útpálya, a járda és a kerékpárút, valamint a zöldfelület. Az előterjesztést 24 igennel és 7 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

Az elfogadott javaslattal a testület felkéri a főpolgármestert, gondoskodjon a tervpályázat előkészítéséről, és a tervpályázati kiírás tervezetét terjessze majd a közgyűlés elé. Mint ahogy az előterjesztés összefoglalja, a belvárosi Duna-part történeti, városképi és funkcionális szempontból Budapest egyik kiemelkedő jelentőségű része, megújítása várospolitikai prioritás. A Budapest Duna menti területeinek fejlesztési tanulmányterve és hasznosítási koncepciója című, a fővárosi közgyűlés által még 2013-ban elfogadott dokumentum a jövőbeli intézkedések alapja.

Fővárosi közgyűlés: több téma is napirenden


A dokumentum a beavatkozások egyik legfontosabb akcióterületeként a több szempontból is frekventált pesti belvárosi partszakaszt jelölte meg. Rögzítette, hogy kiemelt cél a Duna-parti területek vonzerejének, közlekedési kapcsolatrendszerének és környezeti minőségének javítása, amelyet - többek között - a pesti alsó rakpartok forgalomcsillapítása, a kikötők rendezése, a kerékpáros és gyalogos közlekedés, valamint a városi és elővárosi hajózás fejlesztése révén javasolt elérni.

A 2014-2020 közötti európai uniós pénzügyi időszakra szóló Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program támogatási lehetőséget biztosít az említett célok, a kerékpáros és gyalogos fejlesztések, valamint a hozzájuk kapcsolódó közterület-megújítási és zöldfelületi fejlesztések megvalósítására. Mindezek alapján javasolt a város ezen kiemelkedő jelentőségű területének fejlesztése, amelyet a pesti belvárosi partszakaszra vonatkozó városépítészeti tervpályázat kiírása alapozhat meg.

A feladat összköltsége mintegy 107 millió forint, amely a pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér és Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítására kiírandó tervpályázat lebonyolításán túl építési engedélyezési tervek elkészíttetésének költségeit fedezi. Ezekre 2016 márciusáig szabták meg a határidőt.

Horváth Csaba (MSZP) szerint a projekt "igazi állatorvosi ló", mert az visszakerült a fővároshoz, ami annak a bizonyítéka, hogy nem történt semmi eddig az ügyben. Mint mondta, a projektre szánt forrás a korábbiakhoz képest csökkent. Szeneczey Balázs fejlesztésekért felelős főpolgármester-helyettes ugyanakkor azt közölte, hogy a feladatra szánt forrás nem csökkent.

<< Vissza