Az M1 új műsorszerkezetéhez új stúdió- és műsorarculat is készült. Ennek megalkotására az MTVA Simon Jago-t, a BBC World News, az Al Jazeera és más televíziók arculatát is készítő brit szakembert kérte fel.
Az új stúdió tervezői, Simon Jago, a Jago Design igazgatója és William Smith dizájner a Ma Reggelben elmondták, elégedettek a végeredménnyel.
Simon Jago hangsúlyozta: a magyarországi munkában az MTVA brandjét próbálták meg kifejezni, a színeket és formákat megjeleníteni.
William Smith szerint az új csatorna díszletének megtervezése egy folyamatosan változó munka volt, mely során az MTVA-ra jellemző különleges szín- és formavilágot jelenítették meg – mondta az igazgató. Hozzátette: a lényeg a részletekben rejlik.
Simon Jago megjegyezte, a nyáron induló új sportcsatornához is készültek már koncepciók, bízik a további közös munkában.

Megújult az M1
-
-
Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a közmédia új napi aktuális csatornájának, a megújult M1 Kunigunda úti központjának négyes stúdiójában Budapesten 2015. március 15-én. Az M1 egyik fő célja, hogy a híradók segítségével akkor mutassák be az ország, és a nagyvilág eseményeit, amikor azok történnek. MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Tóth Tamás és Laza Bori meteorológusok a közmédia új napi aktuális csatornájának, a megújult M1 Kunigunda úti központjának négyes stúdiójában Budapesten 2015. március 15-én. Az M1 egyik fő célja, hogy a híradók segítségével akkor mutassák be az ország, és a nagyvilág eseményeit, amikor azok történnek. MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Az új stúdió egyik tervezője, William Smith dizájner a a közmédia új napi aktuális csatornájának, a megújult M1 Kunigunda úti központjának négyes stúdiójában Budapesten 2015. március 15-én. Az M1 egyik fő célja, hogy a híradók segítségével akkor mutassák be az ország, és a nagyvilág eseményeit, amikor azok történnek.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Az új stúdió egyik tervezője, Simon Jago, a Jago Design igazgatója a közmédia új napi aktuális csatornájának, a megújult M1 Kunigunda úti központjának négyes stúdiójában Budapesten 2015. március 15-én. Az M1 egyik fő célja, hogy a híradók segítségével akkor mutassák be az ország, és a nagyvilág eseményeit, amikor azok történnek.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Fábián Barna, a közmédia új napi aktuális csatornája, a megújult M1 műsorvezetője (b) és az új stúdió tervezői, Simon Jago, a Jago Design igazgatója (k) és William Smith dizájner beszélget a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda úti központjának négyes stúdiójában Budapesten 2015. március 15-én. Az M1 egyik fő célja, hogy a híradók segítségével akkor mutassák be az ország, és a nagyvilág eseményeit, amikor azok történnek. MTI Fotó: Honéczy Barnabás
-
-
Imre Balázs műsorvezető a közmédia új napi aktuális csatornájának, a megújult M1 Kunigunda úti központjának négyes stúdiójában Budapesten 2015. március 15-én. Az M1 egyik fő célja, hogy a híradók segítségével akkor mutassák be az ország, és a nagyvilág eseményeit, amikor azok történnek. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Imre Balázs (b) és Hevér Lóránt műsorvezetők a közmédia új napi aktuális csatornájának, a megújult M1 Kunigunda úti központjának négyes stúdiójában Budapesten 2015. március 15-én. Az M1 egyik fő célja, hogy a híradók segítségével akkor mutassák be az ország, és a nagyvilág eseményeit, amikor azok történnek. MTI Fotó: Honéczy Barnabás