A logopédia európai napja

Fórumokkal, interaktív programokkal, beszédszűréssel és tanácsadással várják az érdeklődőket a logopédia európai napja alkalmából, amelyet március 6-án tartanak - közölték a szervezők hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója elmondta, sajnos sokkal kevesebb logopédus szakember dolgozik és sokkal kevesebb ember jut ellátáshoz, mint ami indokolt lenne, de az európai nappal fel lehet hívni a figyelmet az ellátás ezen fontos szegmensére.

Fehérné Kovács Zsuzsanna, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy ebben az évben a szerzett idegrendszeri zavarok miatt kialakult beszédzavarok témaköré épül. Mint mondta, kétszázezer embernek kellene valamilyen formában terápiát nyújtani, 40-50 ezren vannak közöttük olyanok, akiknek a beszéde is akadályozott.

Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat megbízott főigazgatója elmondta, a szakszolgálat szakemberei évente negyvenezer gyermeket szűrnek, a tapasztalatok szerint évről évre nő azok száma, akik valamilyen ellátást igényelnek, nagyjából a megvizsgált gyermekek fele.

Fontos felhívni rá a figyelmet, minél több beszéd-, nyelvi és kommunikációs zavart szüntetnek meg gyermekkorban, annál nagyobb az esély, hogy felnőttkorban már nem lesz probléma a beszéddel. Hozzátette: nemcsak a komoly beszédkórképekkel foglalkoznak, hanem beszédtechnikai fejlesztéssel is.

Mosányi Emőke az MTI-nek elmondta, napjainkra igen jól fejlett az orvosi diagnosztika és eszközpark, ez is az egyik oka, hogy több gyermeket szűrnek ki a vizsgálatok alatt.

A szakember elmondta, a szülőknek akkor kell aggódniuk, ha a gyerek 2,5 éves kora körül még nem beszél, ekkorra ugyanis a gyerek már rendelkezik szókinccsel, ötven aktív szót használ. Óvodás korban arra érdemes figyelni, hogy a gyerek hogyan fejezi ki magát, a nyelvtani szabályokat jó szövegértéssel, viszonylag jól alkalmazza-e. Hozzátette, ha a szülőnek bármi aggálya adódik, a pedagógiai szakszolgálat tagintézményeihez fordulhat.

A logopédia európai napja alkalmából a szakszolgálat 24 tagintézménye nyílt nappal várja a szülőket, pedagógusokat és szakembereket, fórumokkal, interaktív programokkal, beszédszűréssel és tanácsadással fogadják az érdeklődőket.

Március 6-a 2004 óta a logopédia európai napja az Európai Unió Logopédusainak Állandó Bizottsága kezdeményezésére. Magyarországon 2012 óta tartanak ezen a napon rendezvényeket, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet a kommunikációs zavarok sokféleségére és az egészségre, az életminőségre gyakorolt hatásaira, valamint a logopédiával kapcsolatos kérdésekre.