S.O.S. Bajban az erdő!

50 ezer hektárnyi erdőben tett kárt a tavaly decemberi ónos eső és jegesedés, a károk enyhítését célzó civil összefogást állítja a középpontba a közmédia tematikus napja március 1-jén. A részletekről Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára is beszélt a keddi a Ma reggelben.

A jég az ország leglátogatottabb erdőterületeit érintette, például: a Gerecsét, a Vértest, a Pilist, a Börzsönyt, a Mátrát, A Bükköt, a Zemplént. Ezért a turisták által gyakran látogatott kiránduló helyek szenvedtek jelentős károkat. Példaként hozta Dobogókőt, a Magas-Börzsönyt illetve a Kékest és Szilvásváradot, valamint Lillafüredet. A főváros térségében pedig mintegy 500 kilométer sétaút vált egyik óráról a másikra járhatatlanná. A károk nagy részét az idén felszámolják, de lesznek olyan helyek, ahol még jövőre is dolgoznak majd.

Ötvenezer hektárnyi erdőben tett kárt a tavaly decemberi ónos eső és jegesedés, a károk enyhítését célzó civil összefogást állítja a középpontba a közmédia S.O.S. Bajban az erdő! című tematikus napja március 1-jén. A jégkár főként az állami erdőket érintette – mondta el az FM állami földekért felelős államtitkára a kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatón. Bitay Márton Örs hozzátette: a tematikus nap legfontosabb célkitűzése a természetet és az erdőt szerező magyar embereket arra ösztönözni, hogy az erdőkben tavaly decemberben keletkezett károk elhárítása érdekében fogjanak össze, és együttes erővel segítsenek azok elhárításában.

Az államtitkár emlékeztetett: Áder János köztársasági elnök az Országos Erdészeti Egyesületet (OEE) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA) kérte fel arra, segítsen a társadalmi összefogás megteremtésében az erdőket ért károk elhárításáért, hogy meginduljon az együttműködés a különböző szervezetetek között. A legfontosabb most a társadalmi szolidaritás, hogy az erdésztársadalom a civilekkel összefogva helyreállítsa, enyhítse azokat a károkat, amelyek a múlt év végén keletkeztek a magyar erdőkben, például a Pilisben, Börzsönyben és a Mátrában. A szaktárca, csatlakozva a kezdeményezéshez, saját erőforrásai felhasználásával mindenben igyekszik segíteni a károk felszámolását. Hozzátette azt is, a szolidaritás és összefogás nem azt jelenti, hogy pénzügyi támogatást kérnek, hiszen a központi forrás megvan a károk felszámolására, inkább lehetőséget szeretnének teremteni arra, hogy a természetbarátok, akik szívükön viselik a fák, erdők sorsát egy "csemete jeggyel", azaz egyetlen telefonhívással 250 forintot adhassanak egy facsemete ültetéséhez.

Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója a tájékoztatón azt hangsúlyozta: a közszolgálati média kiemelt feladata ráirányítani a figyelmet a károk enyhítését célzó civil összefogásra. Szeretnék bemutatni, milyen károk keletkeztek az erdőkben, és mit tettek eddig ezek felszámolása, enyhítése érdekében. A műsorokban szó lesz arról is, hogy a károk enyhítésére mit lehet és kell a továbbiakban tenni, kik hogyan segíthetnek a kárenyhítésben. Mindezt a közmédia emberi sorsok bemutatásán keresztül kívánja megtenni - tette hozzá. Több helyszínen is jelen lesznek a közmédia munkatársai, többek között: Apátkúton, de a Mátrában, a Vértesben, az Ipoly Erdőben és a Pilisi Parkerdőben is. A televízióban több mint hat órán keresztül lesz szó a témáról március 1-jén, és a rádióban is nyomon követhetők lesznek a tematikus nap eseményei az aktuális műsorokban - mondta a vezérigazgató. Siklósi Beatrix, az MTVA kiemelt projektekért felelős főszerkesztője elmondta: a műsorfolyam reggel fél kilenctől este 10-ig tart majd március 1-jén a Duna televízióban és az M1-en, valamint az eseményeket nyomon lehet követni a mediaklik.hu/sosbajbanazerdo címen is.

A keddi Ma reggelben Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára a részletekről azt mondta, a károk pontos mértékét még nem lehet megmondani, ezt megállapítani több hónap, de akár több év folyamatos munkájának eredménye lehet. Az biztos, hogy a kár több százmillió forintos, de egyes becslések milliárd fölé is teszik. A kár meghatározásával párhuzamosan természetesen zajlik már a helyreállítás is - folytatta. Ennek is megvan persze a fontossági sorrendje, elsőként a közutakat, közintézményeket tisztítják meg, majd a turistautak, közjóléti funkciók következnek, és haladnak tovább az erdő más területei fel, majd következik a szigorú szakmai sztenderdek mentén folyó erdőfelújítás – sorolta a feladatokat az államtitkár, aki ugyanakkor itt is hangsúlyozta: a súlyos, ám az erdők életéhez szervesen hozzátartozó pusztítás óriási lehetőség is, hogy a társadalom, természetjárók, az erdész szakma összefoghasson a magyar erdőkért. A tematikus nap is arra lehet nagyon jó lehetőség, hogy bemutathassa a társadalomnak, mit jelent erdésznek lenni, mennyire komoly természetvédelmi feladatokat látnak el ezek a szakemberek – hangsúlyozta az államtitkár az M1 kedd reggeli műsorában.