A kkv-k is nyerhetnek a duális képzéssel

Nemcsak a multik, de a hazai kkv-k számára is "unikális" lehetőség - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára a Napi Gazdaságnak.

A szeptemberben országosan induló oktatási formának köszönhetően a cégek akár évi 3-6 millió forintot is meg tudnak spórolni hallgatónként azzal, hogy a tanulókra nem a diploma után kell az integrációs költségeket áldozniuk - írja a Napi Gazdaság.

Azon vállalatok, amelyek maguk nem képeznek szakmunkásokat, szakképzési hozzájárulást fizetnek. Tanulói szerződés esetén a befizetett összegből legalább 450 ezer forintot visszaigényelhetnek. Jövedelemként hetente a minimálbér 15 százalékát kell biztosítani a duális képzésben részt vevő tanulónak, ami havi 67 ezer forintot jelent, ezt az összeget már nem terheli járulék.

A 20-100 fős alkalmazotti létszámmal működő kkv-knak megéri egyetemi hallgatókat foglalkoztatniuk, különösen ha régiónként egy-egy képzési központba tömörülnek, így ugyanis az egyéb járulékos költségeken is "osztozkodhatnak" - írja a Napi Gazdaság.