Valamit tenni kell a menekültáradat kezelésére, különben ellehetetlenül a magyar-szerb határ közelében lakók élete – mondta Mórahalom polgármestere a Kossuth Rádióban.
Csak szombaton Csongrád megye déli részén a rendőrök 1022 határsértővel szemben intézkedtek, vasárnap pedig 940 migráns ügyében jártak el. Nógrádi Zoltán, a környékbeli Mórahalom polgármestere a 180 percben azt mondta, nem lehet megszokni, hogy ilyen tömegben érkeznek a migránsok, ami már nem csak a tanyavilág, hanem a belterületek életére is befolyással van.
Nógrádi Zoltán Mórahalom polgármestere a migráció helyi hatásairól - 180 perc
Korábban, amikor még kevesebben voltak, a migránsok elkerülték az ingatlanokat, a lakott területeket, ma már azonban nem. A zöldhatáron át érkezők nem tisztelik a magántulajdont, elhagyott épületeket törnek fel, valamint ilyenkor télen, mivel fáznak, bármiből tüzet raknak, ami a kezükbe kerül.
Egyre több helyi lakos panaszkodik arról is, hogy a menekültek bezörgetnek hozzájuk, és olyan is előfordult, hogy egy család udvaráról csak rendőri erővel lehetett eltávolítani az odatelepedett idegeneket.
Szerbia irányából érkező beteg, legyengyült illegális afrikai határátlépők Röszke határában MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Felborult a rend, nem normális élethelyzet alakult ki, ami miatt mindenképpen intézkedni kell. Ha tovább fokozódik az illegális határátlépők száma a térségben, akkor az ottani lakosok élete ellehetetlenül – fogalmazott.
Nógrádi Zoltán elmondta, mindenképpen közjogi és politikai megoldást szeretnének kérni a hivatott döntéshozóktól. A polgármester szerint jelenleg a politikai menekültstátusz örve alatt köztörvényes bűncselekményt, illegális határátlépést lehet elkövetni, amin változtatni kell. Olyan intézményes ellátást, illetve meleg helyiségeket is biztosítani kellene a környéken, amelyekbe télvíz idején bemehetnek az érkezők. A feltűnő módon, akár több tíz fős csapatokban közlekedő migránsokat így el lehetne választani a mindennapjaikat élő magyar állampolgároktól. A határmentén felállítandó befogadó pontok azt szolgálnák, hogy minél kisebb legyen az érintkezés az érkezők és a helyi lakosság között.
A mórahalmi polgármester elmondta még, nem értik, hogyan kötelezhetik a buszjáratok sofőrjeit, hogy felvegyék a jegyért fizető menekülteket, és ezzel adott esetben leszorítsák a magyar utasokat a járművekről. Nógrádi Zoltán szerint ez nem legális szállítási mód, és már az egyszerű magyar állampolgárok is tudják, bármennyire sajnálják az út mentén fázó kisgyereket, nem vehetik föl, mert akkor embercsempészetet valósítanának meg.
Az önkormányzati vezető szerint a menekültek egy része, főleg a Koszovóból érkezők jól tájékozottak, pontosan tudják, mire számíthatnak, hogyan tudnak a megcélzott Nyugat-Európába jutni. Az Afrikából, Afganisztánból, Szíriából jövők kevésbé tájékozottak, és jóval hosszabb ideje, akár egy éve is úton vannak már. Ők nehezebben kezelhetőek – tette hozzá a Kossuth Rádióban Nógrádi Zoltán.