Fiatalok munkanélkülisége: fut a program, ami segíthet

A magyar kormány úgy döntött, hogy a 2014-2020 közötti időszakban a fiatalok foglalkoztatásának javítására, több mint 200 milliárd forintot fordít.

Tovább csökkent a munkanélküliség, egyre több ember dolgozik - ez derül ki a statisztikai hivatal friss adataiból. 2014 utolsó negyedévére 7,1 százalékra mérséklődött a munkanélküliség, ami már európai szinten is jónak számít, az unióban a felső egyharmadba tartozik. Egy év alatt nagyjából 170 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és fontos, hogy - a statisztikák szerint - döntő többségük nem közfoglalkoztatott.

Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár Az Estében elmondta: kétségtelen tény, hogy 2010-2013 között a foglalkoztatás bővülésének egy jelentős részét a közfoglalkoztatás adta, de 2013 második felétől megindult a gazdasági növekedés és ezzel párhuzamosan érdemben nő a versenyszférában a foglalkoztatás is.

Az államtitkár elmondta, hogy a közmunkában résztvevők, 10-12 százaléka tud a kilépni a versenyszférába. Czomba Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a közfoglalkoztatás a csúcson Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, és Baranya megye déli részén van, ott ahol nincs is jelen a versenyszféra. Az államtitkár szerint a következő években még lesznek olyan térségek, települések ahol a közfoglalkoztatás egy fajsúlyos eszköz lesz.

A munkanélküliségi ráta a 15-24 éves korosztályban még mindig igen magas, szinte minden 5. fiatal munkanélküli, erről Czomba Sándor elmondta, hogy 2012-ben 30 százalék volt a 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája, ami jelenleg 18,3 százalék. Ez a szám még mindig magas, de egy javuló tendencia megfigyelhető. Azért, hogy a helyzet javuljon a kormány elindította az Ifjúsági Garancia Programot, továbbá az államtitkár emlékeztetett arra, hogy eddig is számtalan programot indítottak, példaként említette az Első munkahely garancia programot, vagy a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatását.

Czomba Sándor kiemelte: a magyar kormány úgy döntött, hogy a 2014-2020 közötti időszakban a fiatalok foglalkoztatásának javítására, több mint 200 milliárd forintot fordít, az uniós 15 milliárdos támogatás, „az csepp a tengerben, örülünk neki, fontos is, (…) de ezzel nem lennénk ki a csávából, mert az csak néhány ezer fiatalt segítene” – mondta.

Az Ifjúsági Garancia Programról kiemelte, hogy elindult a program és „február 1-től kvázi a pénzköltés is megindul”. „Azt tervezzük, hogy a 2016 közepéig, elsősorban a 6 hónapon túli 25 év alatti fiatalokat fogjuk megszólítani, és 2018 végére tervezzük azt, hogy valamennyi, több mint százezer 4 hónapon belüli, regisztráción belüli fiatalnak valamilyen szolgáltatást, bértámogatást, képzést, valamilyen aktív elemet fogunk felajánlani” – nyilatkozta Az Estében Czomba Sándor.