Az alumínium hengerfejek és motorblokkok gyártásával foglalkozó, mexikói tulajdonú Nemak Győr Kft. az első latin-amerikai partner. A cég a Rába-parti városban mintegy 3 millió hengerfejet gyárt, éves árbevétele 55 milliárd forint, és jelenleg körülbelül ezer szakembert foglalkoztat.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a kormány a mexikói tulajdonú Nemak Győr Kft.-vel kedden Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Az alumínium hengerfejek és motorblokkok gyártásával foglalkozó cég a magyar kormány az első latin-amerikai stratégiai partnere.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára köszöntőjében kiemelte: a győri gyár a világ legnagyobb autóipari vállalatait látja el, és jelentősen hozzájárul a magyar járműipar kapacitásának bővüléséhez.

Mexikói tulajdonú autóipari beszállítóval írt alá stratégiai megállapodást a kormány
-
-
Egy dolgozó az alumínium alapanyag szállítólevelét ellenőrzi a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Robotkar olvasztott alumíniumot önt formába a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Egy dolgozó alumínium hengerfejeket pakol egymásra a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Egy dolgozó öntőformát tisztít a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Egy dolgozó olvasztott alumíniumot önt a szállítóedénybe a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Egy dolgozó salakot mer ki az olvasztókemencéből a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Robotkar olvasztott alumíniumot merít az olvasztókemencéből a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Egy dolgozó az olvasztókemence kiömlőnyílását tisztítja a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Egy dolgozó alumínium alapanyagot szállít targoncán az olvasztó kohóba a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Egy dolgozó az alumínium alapanyag szállítólevelét ellenőrzi a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Kampós Katalin és Szüllő András munkatársak egy alumínium mintadarabot ellenőriznek a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Egy dolgozó alumínium hengerfejet tisztít a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött a Kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
Egy dolgozó alumínium hengerfejeket pakol egymásra a Nemak Győr Kft. győri üzemében 2015. január 27-én. A kormány stratégiai megállapodást kötött ezen a napon a kft.-vel, amely a Nemak vállalatcsoport legnagyobb európai hengerfejgyártó üzeme. A mexikói székhelyű Nemak cégcsoport csúcstechnológiájú alumínium hengerfejeket gyárt a világ vezető autóipari vállalatai számára.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
-
-
David Toth, a Nemak Győr Kft. ügyvezető igazgatója (b) és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára (j) a magyar kormány és a mexikói tulajdonú, hengerfejek és motorblokkok gyártásával foglalkozó cég stratégiai együttműködési megállapodásának aláírásán Budapesten, a minisztériumban 2015. január 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
-
-
David Toth, a Nemak Győr Kft. ügyvezető igazgatója (b) és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára (j) a magyar kormány a mexikói tulajdonú, hengerfejek és motorblokkok gyártásával foglalkozó cég stratégiai együttműködési megállapodásának aláírásán Budapesten, a minisztériumban 2015. január 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
-
-
David Toth, a Nemak Győr Kft. ügyvezető igazgatója (b) és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára (j) aláírja a magyar kormány a mexikói tulajdonú, hengerfejek és motorblokkok gyártásával foglalkozó cég stratégiai együttműködési megállapodását Budapesten, a minisztériumban 2015. január 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
-
-
David Toth, a Nemak Győr Kft. ügyvezető igazgatója (b) és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára (j) a magyar kormány és a mexikói tulajdonú, hengerfejek és motorblokkok gyártásával foglalkozó cég stratégiai együttműködési megállapodásának aláírásán Budapesten, a minisztériumban 2015. január 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
-
-
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a magyar kormány és a mexikói tulajdonú, hengerfejek és motorblokkok gyártásával foglalkozó Nemak Győr Kft. stratégiai együttműködési megállapodásának aláírásán Budapesten, a minisztériumban 2015. január 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
-
-
David Toth, a Nemak Győr Kft. ügyvezető igazgatója a magyar kormány és a mexikói tulajdonú, hengerfejek és motorblokkok gyártásával foglalkozó cég stratégiai együttműködési megállapodásának aláírásán Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2015. január 27-én.

A gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár példaértékűnek nevezte a Nemak társadalmi felelősségvállalását, kiemelve a magyarországi duális szakképzésben való részvételét.
A Nemak Győrben mintegy 3 millió hengerfejet gyárt, éves árbevétele 55 milliárd forint, és jelenleg körülbelül 1000 szakembert foglalkoztat - ismertette David Toth, a Nemak Győr Kft. ügyvezető igazgatója.
Magyar Levente hangsúlyozta: a teljes magyar feldolgozóipar csaknem egyharmadát adó járműipar a magyar gazdaság húzóágazata, a kormány kiemelten támogat minden céget, amely ebben a szektorban vállal magyarországi jelenlétet.
A Nemak újabb nagyszabású beruházásokat tervez azok után, hogy az elmúlt években több milliárd forintos fejlesztéseket hajtott végre, és a dolgozói létszám is folyamatosan növekszik - közölte az államtitkár.
Hamarosan megalakul az a munkacsoport, amely a kormányzati illetékesek és a Nemak vezérkarának részvételével rendszeresen át fogja tekinteni a közös ügyeket, és megoldásokat fog ajánlani a kihívásokra - fogalmazott.
Ezzel kapcsolatban Magyar Levente elmondta: Győr térségében nagyon kevés a képzett szakember, ezért az ország távoli területeiről kell megszervezni, hogy a képzés és a győri munkavállalás lehetővé váljon.
Az államtitkár közölte: ez az 55. stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet a kormány aláír. Ez is alátámasztja a magyar kormány törekvését, hogy erősítse Magyarország és a latin-amerikai térség államainak gazdasági-politikai együttműködését - emelte ki.
Elmondta azt is, hogy hamarosan gazdasági vegyesbizottsági ülést tartanak Mexikóban. A sikeres kapcsolatok elősegítik, hogy több mexikói vállalat válassza Magyarországot befektetési célpontként - hangsúlyozta Magyar Levente.
A kormány eddig 58, Magyarországon befektető vállalattal kötendő stratégiai partnerségi megállapodásról döntött.
Az első ilyen megállapodást 2012 nyarán írták alá, 2013 végére 36-ra nőtt a kormány stratégiai partnereinek száma, majd 2014-ben további 16-tal gyarapodott a lista.