Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a meghirdetett ötven helyre négy és félszeres a túljelentkezés - mondta Németh István, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki karának dékánhelyettese szombaton az MTI-nek.

A túljelentkezés a rektorhelyettes szerint a képzés meghirdetőit is meglepte, és az érdeklődés is igazolja, hogy van létjogosultsága a szombathelyi mérnökképzésnek, lehet eredménye az egyetem, a cégek és a város modellértékű összefogásának.

Németh István elmondta: a Magyar Felsőoktatási Bizottság 80 gépészmérnök-hallgató felvételét engedélyezte. 50-en tanulhatnak majd közülük duális formában, azaz tölthetik el egyetemi idejük csaknem felét a képzésükbe bekapcsolódó vállalatoknál, és szerezhetnek így gyakorlatot, 30-an pedig hagyományos keretek között tanulhatnak.

Január 19-21 között a cégek és az egyetem képviselői minden jelentkezőt meghallgatnak, ezeken a motivációs beszélgetéseken nem a tanulmányi eredményekre lesznek kíváncsiak, hanem inkább a műszaki pálya iránti érdeklődést és a rátermettséget vizsgálják - tette hozzá.

Kitért rá, hogy azoknak a diákoknak, akiket ez a beszélgetés is megerősít a szándékukban, február 15-éig a a központi felvételi eljárásban is jelentkezniük kell a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Karának szombathelyi gépészmérnök BSc alapszakára.

A duális gépészmérnökképzés iránti fokozott érdeklődésnek Németh István szerint csupán az egyik oka, hogy a majdani hallgatók tanulmányi ösztöndíjuk mellett havi 67 ezer forintos támogatást kapnak, amelyet a város - a Szombathely visszavár ösztöndíjprogram keretében - havi 50 ezer forinttal egészíthet ki.

Ennél is vonzóbb lehet az a versenyképes tudás és gyakorlati tapasztalat, amelyet Szombathelyen működő nagy cégeknél szerezhetnek a hallgatók - mondta a dékánhelyettes.