Autószerelő műhelyében termesztett marihuánát egy érdi férfi

Kábítószer-kereskedelem és lopás miatt vádat emeltek egy férfi ellen, aki érdi autószerelő műhelyét marihuána termesztésére használta - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Gyugyi Csilla elmondta: a vádlottat 2013 nyarán két balatonalmádi ismerőse azzal bízta meg, hogy termessze, szüretelje le, porciózza kis zacskókba és árulja a marihuánát.

A férfi - megbízóival és egy magyarul jól beszélő vietnamival - érdi műhelyét felszerelte az ültetvény működtetéséhez szükséges lámpákkal, fényszórókkal, ventilátorokkal, és a falba szellőzőrendszert épített. A cserepekbe ültetett ötven-nyolcvan tő növényt öntözési terv szerint, internetről beszerzett tanácsokat követve locsolta, gondozta. Eközben az ehhez szükséges áramot és gázt szabálytalanul vételezte.

Az ültetvény 2013 decemberére több mint kilencszáz tősre szaporodott. A vádlott a leszüretelt, megszárított drogot átadta megbízóinak, és mindezért cserébe havonta 250-300 ezer forintot kapott. Kiderült, hogy az ültetvényen lefoglalt növények kiváló minőségű, szelektált magvú alapanyagból származtak.

A Pest Megyei Főügyészség fegyházbüntetés kiszabását kezdeményezte a férfire, aki előzetes letartóztatásban várja a per megkezdését - mondta a szóvivő.