Bajban az európai pénzpiac

Megállíthatatlanul esik az euró a dollárral szemben. Kilenc éves mélypontot ért hétfőn el a közös európai fizetőeszköz árfolyama. Az ideges nemzetközi hangulatban a forint is eséssel kezdett reggel, napközben egy rövid ideig több mint 320 forintot kellett fizetni egy euróért. Estére visszaerősödött, jelenleg 318 forint egy euró. Az euró gyengélkedésének oka, hogy sokan attól tartanak, Görögország akár ki is léphet az eurózónából, ha a január végi előrehozott választásokon olyan párt nyer, amely véget vetne a megszorításoknak.

320 forint - ennyibe került ma egy euró az egyik budapesti pénzváltónál. Utoljára 2011 decemberében kellett ennyit fizetni a közös uniós valutáért. Közben az euró kilenc éves mélypontra zuhant a dollárral szemben. A forint és az euró gyengülésének egyik oka a görög válság okozta bizonytalanság.

Görögországban ugyanis január 25-én előrehozott választások lesznek, miután a parlamentnek harmadszorra sem sikerült államfőt választania. A voksolás legnagyobb esélyese a baloldali Sziriza, amelynek vezetője azt ígérte: hatalomra kerülésük esetén véget vetnek a megszorításoknak. Ezeknek köszönhetően ugyanis az athéni kormány csökkentette a minimálbért és a nyugdíjakat, lefaragták az egészségügyi kiadásokat és több ezer embert elküldtek a közszférából. Mindezt azért, hogy megkaphassák a 240 milliárd eurós hitelt, és az ország ne menjen csődbe.

Európai Uniós vezetők attól félnek: ha visszavonják a megszorításokat, akkor ismét romlani fog Görögország pénzügyi helyzete, ez pedig hatással lesz az egész unióra. Ezért merült fel ismét, hogy Görögország kiléphet az eurózónából. A Der Spiegel értesülései szerint már Angela Merkel német kancellár sem tartja ezt lehetetlennek. "Az eurózónából való kilépés rengeteg pénzbe kerülne és négy év reformjait semmisítené meg. Természetesen Görögország ezt most sokkal kedvezőbb körülmények között tehetné meg, mint négy évvel ezelőtt. Felkészültünk erre a lehetőségre, hogy mit tegyünk, ha ez bekövetkezik " - mondta Merkel pártja, a CDU-CSU frakcióvezető-helyettese.

Lóránt Károly közgazdász szerint Görögország számára hosszútávon az lenne a legjobb, ha kilépne az eurózónából. "Görögországban először egy nagy káosz lesz két-három évig, lehet, hogy egy erőteljes infláció. Utána, ha megfelelő gazdaságpolitikát folytatnak, akkor egy felzárkózott pályára fel tud állni a görög gazdaság" – nyilatkozta Lóránt Károly, közgazdász.

Magyarország ugyan nem tagja az eurózónának, de elemzők szerint így is hatással lehet ránk egy esetleges kilépés: az Európai Unió országainak gazdasági nehézségei a magyar gazdaságot is befolyásolhatják. "Ha Németország, a német gazdaság illetve más nagy gazdaság nem tudna felpörögni az idei évben, amit várunk akár az orosz válság, akár a görög válság miatt, akkor adott esetben egy nagyobb lassulást szenvedhetne el" – mondta Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház vezető elemzője.

Tóth Gergely hozzátette: egyelőre nincs forgatókönyv arra, hogy hogyan lépne ki Görögország az euróövezetből és vezetné be újra a drachmát.