Még olcsóbb lehet az arany

A nemesfém ára tavaly 1,66 százalékkal esett, és ez a trend folytatódhat 2015-ben is, így jöhet az unciánkénti 1000 dollár is.

Az Oroszországgal kapcsolatos bizonytalanságok és egy esetleges görögországi politikai válság veszélye megtámogatta az arany árát az év utolsó napjaiban, de összességében nem akkora mértékben, hogy éves szinten drágult volna a nemesfém.

2014-ben több nemzetközi esemény miatt is nőhetett volna az arany ára, leginkább az orosz-ukrán konfliktus, az afrikai ebolajárvány vagy Irakban az iszlamista fegyveresek megerősödése miatt. Ez azonban nem történt meg, mert az arany jegyzéséhez használt amerikai dollár stabilan erősödött az év során, ez pedig alacsonyan tartotta az árszintet.

Az arany árfolyama 2014-ben sokkal szűkebb tartományban mozgott, mint 2013-ban. Míg 2013-ban 28 százalékos éves esést kellett elviselni a befektetőknek, addig 2014-ben 1130 és 1390 dollár között mozgott az unciánkénti árfolyam.

Georgette Boele, az ABN Amro árupiaci elemzője szerint a dollár 2015 elején is erős marad, ha ehhez pedig hozzáveszik az amerikai jegybanki alapkamat várható emelkedését, akkor valószínű, hogy tovább csökken az arany ára, elérheti az unciánkénti 1000 dolláros szintet is.

Az arany mellett a nemesfémpiacon az ezüst ára éves szinten 19,5 százalékkal zuhant, unciánként 15,63 dollár volt szerda este. A platina unciánkénti ára 1200,4 dollár volt 12 százalék körüli éves csökkenéssel. A palládium volt a 2014-es év nyertese 793 dolláros unciánkénti árat ért el szerdán, éves alapon 11 százalékot drágult.