A Költségvetési Felelősségi Intézet szerint megalapozatlan a büdzsé

A 2015. évi költségvetés mostani formájában nem megalapozott - véli a Költségvetési Felelősségi Intézet (KFI). Álláspontja szerint megfelelő intézkedések nélkül nagy a kockázata annak, hogy az államháztartási hiány meg fogja haladni a GDP 3 százalékát, és szinte biztos, hogy az adósságráta emelkedik, a strukturális egyenleg pedig romlik.

Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet (KFI) vezetője az intézet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az államháztartási egyenleg a kockázatokat figyelmen kívül hagyva is a GDP 2,7 százaléka körül várható, még akkor is, ha a kormány nem költi el a GDP arányában mindössze 0,1 százalékra tervezett, tényleges tartalékot.

Kiemelte: az eredetileg benyújtott, 2,4 százalékos hiányt mutató törvényjavaslathoz képest számos ponton romlott az egyenleg a parlamenti vita során (így például az internetadó elmaradása, a cafeteria, az útdíj tételeinek változásai miatt).

Véleményük szerint a költségvetési bizottság által benyújtott összefoglaló módosító csomag 45 milliárd forinttal növelte a maastrichti hiányt.

Romhányi Balázs kifejtette: a költségvetési törvényjavaslat csak pénzforgalmi szemléletben tekinthető egyensúlyban lévőnek, a javasolt kiadáscsökkentések közül ugyanis 45 milliárd forint olyan tételeket érint (például tőkeemeléseket), amelyek nem befolyásolják az uniós módszertan szerinti egyenleget.

Megítélése szerint az államháztartási hiány a későbbi években magas szinten "beragad", mivel az alappályához képest jelentősen romlik az önkormányzati szektor pénzügyi pozíciója. Az adósságráta pedig a bruttó hazai termék (GDP) 78-79 százaléka körül "stabilizálódik" - tette hozzá.

Elmondta: a jövő évi büdzsé negatív kockázatai közül kiemelkedik a költségvetésben a teljesen ismeretlen tartalmú vagyoni bevételre meghatározott 169 milliárd forint, az "aszfaltügy", amelyre 90 milliárd  forintos bevételt határoztak meg, az elektronikus útdíj tételének intézkedéssel egyelőre nem megalapozott 20 milliárd forintos emelése és a költségvetési szervek lejárt tartozásai annak ellenére, hogy a költségvetési törvényjavaslat 60 milliárd forintos keretet irányoz elő ezek rendezésére.

Ezzel párhuzamosan a pozitív kockázatok közé sorolta az áfa-bevételek várható emelkedését a hatékonyabb ellenőrzések miatt (a gazdaság várt további "kifehéredése" következtében) és a Paks2 beruházást, amelyre 28 milliárd forintot szán a kormány 2015-ben, de nem kizárt, hogy a beruházás esetleges csúszása miatt a beruházó csak a keret egy részét használja fel a jövő év végéig.

Romhányi Balázs a makrogazdasági pálya várható alakulásáról kifejtette: a KFI szerint a gazdasági növekedés üteme 2015-ben elérheti a 2,3 százalékot, de a kormány által várt 2,5 százalékos növekedési ütemet túl optimistának vélte.

Véleményük szerint a lakossági fogyasztás 1,6 százalékkal bővülhet jövőre, ami már érdemben lassabb, mint a kormány által várt 2,6 százalékos növekedés. A bővülés egyik legfontosabb oka a devizahitelek elszámolása miatt a lakosságot megillető egyszeri kifizetés, illetve a  törlesztőrészletek tartós csökkenése.

Kifejtette: ha az újabb jogszabályokat is figyelembe vesszük, különösen az árfolyamgát és a késedelmes hitelek vonatkozásában, a lakossági devizahitelek törlesztőrészleteinek csökkenése 40-50 milliárd  forinttal elmaradhat attól, amit a jegybank szeptemberi inflációs jelentésében közöltek.

A KFI elemzése szerint a 105 milliárd forint egyszeri kifizetés és a 75 milliárd forint tartós részletcsökkenés a GDP növekedését 2,1 százalékra gyorsítja. Ezzel szemben az adócsomag a növekedést, de különösen a fogyasztást fékezi az intézet szerint, mivel nagyrészt a fogyasztási adók emelésére koncentrál.

A költségvetési törvényjavaslat alapján a kormányzati fogyasztás 0,4 százalékkal, a kormányzati beruházások 6,3 százalékkal bővülve járulnak hozzá a növekedéshez - olvasható a KFI anyagában.

A KFI elemzése szerint idén a GDP 3,3 százalékkal bővül majd, jövőre 2,3 százalékkal, de középtávon 2016-ban már 1 százalék alá esik a gazdasági növekedés. Idén nem lesz infláció, jövőre 3,1 százalékos, 2016-ban 3 százalékos pénzromlást várnak a KFI elemzésének készítői.