A jövő évben emelkedik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására fordított támogatások összege - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.
A központi költségvetésben tervezett összeg mellett további - uniós - források bevonását tervezik az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból - közölte a tárca az MTI megkeresésére, azután, hogy hétfőn a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége közleményben azt írta: több mint 40 ezer ember munkahelyét veszélyezteti, hogy a jövő évi költségvetésben mintegy 5 milliárd forinttal csökkenhet a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására biztosított összeg.

Papír zsebkendőket csomagolnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató ERFO Nonprofit Kft. pécsi üzemében. Fotó: MTI
Az Emmi ugyanakkor jelezte, hogy az Európai Bizottság még nem hagyta jóvá a programot, ezért a konkrét keretösszegekről az operatív program jóváhagyása után tudnak tájékoztatást adni. Közölték, a szaktárca prioritásként kezeli a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását azért, hogy minél többen el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon.
Utaltak arra, csaknem 80 ezer fogyatékossággal élő, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű ember dolgozik az elmúlt években megújított pályázati rendszernek köszönhetően, mintegy kétszer annyi, mint 2010 előtt. Emlékeztettek arra is, hogy az ősszel három új pályázatot írtak ki, ebből kettő még erre az évre vonatkozott, és további 650 megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását, illetve álláshelyek átalakítását tette lehetővé.
Október végéig lehetett a 2015-ös bértámogatásokra vonatkozó pályázatot benyújtani, a 450 millió forintos keretből 200 új, illetve átalakított álláshely jöhet létre jövőre.

Szemeteszsákokat készítenek a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató ERFO Nonprofit Kft. pécsi üzemében. Fotó: MTI