A kormány által biztosított több mint 450 millió forint pluszforrással, 1,1 milliárd forintos beruházással új sürgősségi betegellátó centrumot alakítanak ki a nyíregyházi Jósa András Kórházban - jelentette be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója szerdán az intézmény sajtótájékoztatóján.
Mangol Csilla elmondta, hogy az eredetileg tervezett 688,3 milliós projektet 454,5 millió forinttal egészítette ki a kabinet, így 1,1 milliárd forintot meghaladó összegből korszerű, a sürgős esetekben gyors diagnosztika felállítását és a gyógyítás azonnali megkezdését lehetővé tevő kórházi részleget hozhatnak létre.
Az 1473 négyzetméteres, helikopter-leszálló pályával, nyolc mentőbeállóval is rendelkező sürgősségi központot építését kora tavasszal kezdik meg és a tervek szerint modern orvosi eszközökkel felszerelve, 2015. október 31-én adják majd át.
Adorján Gusztáv, a kórház orvos főigazgató-helyettese közlése szerint a nyíregyházi gyógyintézetben az országban elsőként, 1982-ben alakult meg a sürgősségi betegellátó osztály. Az azóta eltelt időben az ott dolgozó orvosok jelentős szakmai tudásra tettek szert, és tapasztalataikat felhasználva dolgozták ki azt, hogy milyen feltételeket alakítsanak ki az új sürgősségi centrumban a lehető leggyorsabb orvosi segítségnyújtáshoz - tette hozzá.
A főigazgató-helyettes kiemelte, hogy a jelenlegi, több helyen lévő diagnosztikai rendszer egy egységbe kerül, modern eszközökkel egészítik ki, így még gyorsabb diagnózis felállítását teszik lehetővé, az orvosi segítségnyújtás megkezdéséhez. Megjegyezte, hogy a sürgős esetekben ezzel megvalósul az úgynevezett egykapus kórházi betegfelvétel, időt nyernek a gyógyítás megkezdéséhez.
Domokos Gabriella, a sürgősségi osztály főorvosa arról tájékoztatott, hogy az új épületben a laboratóriumtól, a modern diagnosztikai berendezésekig minden a szakemberek rendelkezésére áll majd, ami lehetővé teszi a betegút azonnali indítását a megfelelő szakorvosi ellátáshoz.
Jelenleg a nyíregyházi kórházban évente 37 ezer beteget lát el a mostani sürgősségi osztály, ami az egyik legnagyobb betegforgalomnak számít az országban. Az egészségügyi ellátás legfontosabb elemének számító új sürgősségi centrum megvalósulásával a térség 600 ezer lakosának gyógyítása javulhat jelentős mértékben - mutatott rá a főorvos.
Kun József projektvezető elmondta: a beruházás előkészítő munkálataira, így a közművek és a mentőbeállók építésének megkezdésére már kivitelezői szerződéssel rendelkeznek. Az épületkialakítás a közbeszerzés lezárása után, február végén, március elején indul, továbbá megkezdődik a radiológiai eszközök beszerzése is. Az új sürgősségi betegellátó centrumot a több, mint 13 milliárd forint értékű tömbkórház építési projekttel együtt a jövő év októberének végéig fejezik be a nyíregyházi Jósa András Kórházban.