Megszüntetné a szlovák parlamenti képviselők bérhalmozását a pozsonyi kormány. Olyan törvénymódosítást készítenek elő, amely szerint teljes bért csak a képviselőségért kaphatnak, bármely más tisztség betöltése után csak a minimálbér illetné őket.
A Híradónak nyilatkozó Jakab Elemér szerint elfogadható a kormány által javasolt kompromisszumos megoldás. A képviselő, aki 16 éve Nagyráska polgármestere, úgy véli: ha előre tisztázzák a játékszabályokat, akkor nem jelent majd különösebb problémát a módosítás.
Szlovákiában a parlamenti képviselők alapbére három és félezer euró, vagyis valamivel több, mint egymillió forint. Ehhez jönnek az egyéb tisztségek betöltéséért járó pluszjövedelmek, ezeket fogná vissza a pozsonyi kormány.
Ha egy parlamenti képviselő más állami tisztséget is betölt, tehát a bérét közpénzből kapja, ebben az esetben a képviselői fizetés járna neki teljes egészében, az összes többi tisztsége után pedig csak minimálbért kapna - jelentette ki Robert Fico. A szlovák kormányfő úgy számol, hogy az így megspórolt összeg a polgármesterek esetében például településük kasszájába folyna. A takarékossági intézkedés vonatkozna az állami intézmények, például a kórházak kinevezett igazgatóira is.
A Híradónak nyilatkozó politológus szerint a javaslat valóbba alkalmas arra, hogy megspórolják a közpénzből kifizetett pluszjuttatásokat, ugyanakkor rámutatott: a szlovák képviselők vagyonosodásával kapcsolatban soha nem az a probléma, hogy tisztességes úton mennyit tudnak megkeresni a különféle funkcióikban. Tokár Géza közölte: a gond az, ha "nem teljesen tiszta ügyletek során" olyan jövedelemre tesznek szert, ami esetleg nem is tűnik fel a vagyonbevallásukban.
A módosító javaslat várhatóan novemberben kerül a törvényhozás asztalára, de legkorábban a 2016-os parlamenti választások után léphet hatályba.