Közterületi defibrillátor Budapesten

Üzembe helyezték az első, mindenki számára elérhető, közterületen lévő defibrillátort hétfőn Budapesten - közölte a Magyar Vöröskereszt. Az első készüléket a város egyik legforgalmasabb pontján, az Erzsébet téren helyezték el, a tesztüzem az év végéig tart.

A több szervezet összefogásával megvalósuló kezdeményezés célja, hogy minél több közterületen legyen bárki számára elérhető defibrillátor. Utcákon, tereken, strandokon, kikötőkben, állomásokon, forgalmas közterületeken kerülnek fel speciális oszlopokra ezek a készülékek.

Megkezdődött a közterületi életmentő program tesztüzeme Budapesten


A magyar lakosság kevesebb mint öt százaléka tud vagy mer életet menteni. A hétfőn elindított közterületi életmentő program alapvető célja, hogy a defibrillátor fontosságára hívja fel a figyelmet, hiszen használatával megsokszorozható az újraélesztés sikeressége.

Magyarországon naponta hetven ember veszíti életét hirtelen szívhalál következtében.