Uniós támogatással folytat integrációs programot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Veszprémben

Csaknem kétszázmillió forintból, európai uniós és saját forrásból végzett fejlesztéseket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a veszprémi "pokoli toronyban".

Az épületben Romhányi Tamás, a szeretetszolgálat kommunikációs vezetője a pénteki bejáráson elmondta, a 2013 februárjában kezdett és 2015 nyaráig át tartó, 133 millió forint összértékű európai uniós pályázat mellett az elmúlt öt évben csaknem 70 millió forint saját forrást is felhasználtak az épület állapotának javítására.

A veszprémi toronyházban zajló vertikális közösségi integrációs programról Lőrincz Norbert képzés-önkéntességi vezető elmondta, hogy keretében negyvenketten tanulhattak szakmát: tizenketten kőműves- és festő-, tízen parkgondozói, tízen vagyonőri, tízen tisztítástechnológiai képzésen vettek részt, és harminchatan sikeres vizsgát tettek. Közülük két biztonsági őr, két takarító és egy parkgondozó féléves támogatott foglalkoztatási formában helyezkedhet el a pályázat által.

Az uniós fejlesztések keretében az épület előtt játszóteret építettek, a házban szociális iroda és tanoda nyílt, két lakás összenyitásával fejlesztőszobát alakítottak ki.

A fejlesztések konzorciumi formában a veszprémi önkormányzat vezetésével valósulnak meg, a szakmai programért a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felel, a képzéseket a Türr István Kutató és Képző Intézet végzi, a foglalkoztatást a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja támogatja.

A veszprémi "pokoli toronynak", az ipari övezetben álló egykori munkásszálló épületének több mint 210 lakója van, többségében hátrányos helyzetűek, köztük 55 gyermek.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2009 óta van jelen az épületben. Azóta új közműveket építettek ki, helyreállították az áramszolgáltatást, ez a lakások többségében előre fizetős órákkal működik. Akadálymentesítették az épületet, újraindult a lift, közösségi teret alakítottak ki, nyolc, fűtés nélkül eltöltött tél után pedig 2012-ben megkezdték a fűtési rendszer kiépítését is. Az épületben élő családok megsegítésére és felzárkóztatására 2013 februárjában indult integrációs program.