Morvai Krisztina országjárásra indult

A Jobbik EP-képviselője a következő egy hétben 15 helyszínen gyűjt információkat az emberi jogok európai normái témakörben. Első állomásán, Makón azt mondta, tervei szerint az országjárás után egyéves tájékoztató kampányba kezd.

Szíved joga elnevezéssel országjárásra indult szombaton Morvai Krisztina. A Jobbik európai parlamenti képviselője a következő egy hétben tizenöt helyszínen gyűjt információkat az emberi jogok európai normái témakörben. Az ellenzéki politikus az MTI-nek útja első állomásán, Makón azt mondta, tervei szerint az országjárás után egyéves tájékoztató kampányba kezd. A mostani egyhetes programmal kapcsolatban kijelentette: sok emberrel együtt elege van abból, hogy ami Magyarországon megy politika címén, az nem más, mint pártok egymás elleni folyamatos gyalázkodása és személyeskedése.

"Én jogász vagyok, nekem az a hivatásom, hogy sokszor ellehetetlenült helyzetbe került vagy egyébként gyenge pozícióban lévő eltaposott, kizsákmányolt emberek mellé odaállva harcoljak a jogaikért" - mondta. Ebből kiindulva a következő egy hétben emberi jogi megközelítésben beszélget az érdeklődőkkel több témáról - tette hozzá. Ezek között vannak például a munkavállalói jogok, a gazdák jogai, téma lesz a kisvállalkozók helyzete, foglalkozik a bűncselekmények áldozatainak jogaival és a bűnmegelőzéssel is. A határon túli magyarság helyzetét is vizsgálja majd mint emberi jogi kérdést. Morvai Krisztina a fogyasztóvédelmen belül kiemelt ügynek tartja a bankok ügyfeleket megtévesztő magatartását, amely szerinte továbbra sem változik.