Teljes az Ebola-fertőzöttség Líbériában

Libéria összes tartományát elérte az Ebola-járvány - jelentette be csütörtökön az ország államfője.

Ezt a nyugat-afrikai országot sújtja leginkább a vérzéses láz, és onnan került a vírus az Egyesült Államokba, ahol az első Afrikán kívüli fertőzés megjelent. Ellen Johnson Sirleaf libériai elnök arra kérte az ENSZ által az Ebola elleni harcra szeptemberben létrehozott missziójának (UNMEER) az országában tartózkodó vezetőjét, Anthony Banburyt, hogy támogassa a betegség terjedésének megfékezését a távoli vidékeken. "A megfertőzött emberek a városokat elhagyva eldugott településeken rejtőznek el" - mondta az államfő az elnöki hivatal közleménye szerint. Sirleaf asszony azt is közölte, hogy mind a 15 tartományból jelentettek már megbetegedéseket.

Az elnök egy szerdai interjúban még arról számolt be, hogy a legsúlyosabban fertőzött Monroviában is a stabilizálódni kezdett a helyzet, kevesebben jelentkeznek az egészségügyi intézményekben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbbi jelentése szerint azonban 7178 megbetegedést és 3338 halálesetet regisztráltak, ennek több mint a felét Libériában. A WHO szerint ez utóbbi országban alábecsülték az új megbetegedések számát.

A libériai kormány sajnálkozását fejezte ki, hogy a Monrovia közelében lévő Roberts nemzetközi repülőtéren életbe léptetett drákói rendszabályok ellenére egyik állampolgára behurcolta a vírust az Egyesült Államokba. Az eset az "Ebola-válság nemzetközi méreteiről" tanúskodik - jelentette ki Lewis Brown tájékoztatási miniszter. Hozzátette: "a nemzetközi közösség egészének érdeke a járvány legyőzése".

Az amerikai közegészségügyi és járványügyi hatóság (CDC) egyik szakértője, Tom Kenyon szerdán Monroviában hangsúlyozta, hogy nem történt hiba a repülőtér szűrő rendszerében, a páciensen ugyanis a repülés idején még nem mutatkoztak a betegség tünetei. Mindenesetre az illető ellen hazájában eljárás indul, miután fény derült rá, hogy valótlanságot állított az ország elhagyásakor kitöltött reptéri kérdőíven. A kérdőíven - amelyet a járvány súlyosbodása óta minden, az országot elhagyó emberrel kitöltetnek - azt állította, hogy nem ápolt ebolás beteget, és nem érintkezett olyan személlyel, aki Ebola-sújtotta területen vesztette életét. A szomszédai erről azt mondják, hogy pár nappal korábban segített taxiba szállnia egy várandós nőnek, akivel később ez a betegség végzett. A rosszullétet viszont annak idején a terhességnek tudták be, és nem az ebolának. "Gyors felépülést kívánunk neki, és várjuk Libériába való visszatérését, hogy vád alá helyezhessük" - mondta Binyah Kesselly, a libériai repülőtéri hatóság igazgatótanácsának elnöke.

Londonban csütörtökön értekezletet tartottak a járvány elleni küzdelemről a Libériával szomszédos Sierra Leonéban, amelynek Nagy-Britannia 125 millió fontos (49,5 milliárd forint) segítséget ígért. Ebből az összegből egyebek mellett 700 kórházi ágyat létesítenek.

Ezzel párhuzamosan Kubából 63 orvos és 102 ápoló indult útnak Sierra Leonéba, hogy segédkezzen az Ebola elleni küzdelemben - jelentette a Granma című kubai napilap. A kontingens tagjai átlagosan 15 éves tapasztalattal rendelkeznek, és 80 százalékuk már vett részt korábban afrikai egészségügyi missziókban - közölte a kubai Kommunista Párt.