Borszűrő Szent Mihályt ünneplik Ópusztaszeren

Iparosnap és szabadegyetem is lesz a hétvégén a nemzeti történeti emlékparkban.

Mézédes szőlőt, frissen préselt mustot kóstolhatnak, és ritka, már-már elfeledett népi mesterségekkel ismerkedhetnek meg azok, akik Borszűrő Szent Mihály ünnepéhez kapcsolódva hétvégén ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, ahol a Szeri Szabadegyetem előadásait is meghallgathatják.

Szombaton és vasárnap a skanzenben szinte minden tanya és ház udvara élettel telik meg, minden portán valamilyen népi iparos mutatja be mesterségének fortélyait. Szent Mihály napjára, szeptember 29-ére - ha az időjárás is kedvezett - beérett a szőlő a Dél-Alföldön, így a gazdák nekiláthattak a must szűrésének.

Az őszi munkálatok közül ezért kiemelt figyelmet kap a szüret, de az érdeklődők megismerkedhetnek a híres szegedi fűszerpaprika feldolgozásának menetével is. A vendégek préselhetnek szőlőt, kóstolhatnak mustot, kipróbálhatják a külüt - a lábbal működtetett paprikamozsarat -, és most először bemutatják azt is, hogyan működik a járgányos, lóval meghajtott paprikamalom.

Mihály napján tartották Szegeden a híres őszi vásárt. A látogatók megismerhetik az egykor itt árusító mesteremberek kádárok, gyékényesek, szakajtókötők, lópatkolók, csipkeverők, szappanfőzők, szűrszabók munkáját, portékáit, Piri néni sütőtanfolyamán pedig az is kiderül, hogyan készül a finom kenyérlángos meg a fonott kalács.

A hétvégén rendezik a Szeri szabadegyetemet is, amely középpontjában a pásztorélet bemutatása, valamint Bálint Sándor néprajzkutató születésének 110. évfordulója áll. A szegedi néprajzkutatóról Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem néprajzi és kulturális antropológiai tanszékének vezetője tart előadást.