Németh Zsolt: Hatékony a védelem az állampolgársággal való visszaélésekkel szemben

A magyar állam hatékony védelmet tud biztosítani az állampolgársággal való visszaélésekkel szemben, jogszabály-módosításra nincs szükség - szögezte le Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke.

A képviselő azután nyilatkozott a sajtónak, hogy részt vett az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, valamint nemzetbiztonsági bizottsága együttes, zárt ülésén, amelyen az egyszerűsített honosítási eljárás nemzetbiztonsági, rendészeti vonatkozásairól kaptak tájékoztatást a résztvevők.

Németh Zsolt kiemelte: teljesen megalapozatlanok azok az - először az Index hasábjain megjelent - híradások, amelyek szerint több tízezren szereztek volna hamis állampolgárságot, oroszok, ukránok, szerbek. Az elmúlt négy évben 660 ezer kérelmet adtak be, és 630 ezer állampolgárságot adtak ki, mintegy 22 ezer kérelmet utasítottak el - ismertette.

Ez utóbbi szám alapvetően azt bizonyítja, hogy a magyar állam, a magyar belügyi, külügyi szervek képesek arra, hogy hatékonyan kiszűrjék a visszaélőket - mondta. Ahol pedig valamilyen módon mégis visszaélés történt, feljelentést tettek; az ilyen ügyek száma száz és kétszáz között van, és eddig 22 esetben már vissza is vonták az állampolgárságot - közölte.

A külügyi bizottság elnöke elmondta: az érintett szervek komoly szakértői munkát végeznek, az okmányokkal és a nyelvtudással kapcsolatban is komoly vizsgálatot folytatnak le. A Fidesz úgy ítéli meg, hogy nem szükséges a jogszabályok szigorítása, módosítása, hanem folyamatosan biztosítani kell a jogalkalmazás feltételeit, hogy a belügyi, illetve a külügyi szervek képesek legyenek ellátni munkájukat.

Németh Zsolt határozottan kijelentette: nincs tízezres nagyságrendben hamis állampolgárság, a probléma az, hogy bizonyos politikai erők a határon túli magyarok ellen próbálják hangolni a közvéleményt. A fideszes politikus kiemelte: folytatni akarják a nemzetegyesítés folyamatát, hogy a külhoni magyaroknak több évtizedes álmuk valósulhasson meg azáltal, hogy magyar állampolgárságra tehetnek szert.

A két országgyűlési bizottság közös zárt ülésén a testületek tagjai mellett részt vett Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Papp Károly országos rendőrfőkapitány és több rendvédelmi titkosszolgálati szerv képviselője is.

A bizottsági ülés után a sajtónak is kiosztottak egy, a Belügyminisztérium tájékoztatóját, amelyben a 2011-ben bevezetett egyszerűsített honosítási eljárás statisztikái, tapasztalatai olvashatók. Az egyszerűsített honosítási kérelmek ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal - szoros együttműködésben valamennyi társszervvel - következetes és szigorú ellenőrzést folytat annak érdekében, hogy kiszűrje a visszaéléseket, és az esetek döntő hányadában a jogsértésnek következménye van.

A hatóságoknak vannak információi arról, hogy egyes közvetítők és ügyvédek a ügyfeleket megtévesztve, pénzért állampolgárságot ígérnek, azonban ezek a kérelmek el sem jutnak a hatósághoz, mivel azokat csak személyesen lehet benyújtani - olvasható a tájékoztatóban.

Ellenzéki képviselők szerint szigorú eljárásrendre, ellenőrzésre van szükség

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, valamint a nemzetbiztonsági bizottságának tagjai csütörtökön együttes, zárt ülésén az egyszerűsített honosítási eljárás nemzetbiztonsági, rendészeti vonatkozásairól kaptak tájékoztatást.

Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke az ülés után azt mondta: nem a kettős állampolgárság intézményével vannak problémák. A kedvezményezett honosítási eljárással kapcsolatban viszont sok visszaélés történt - tette hozzá. Molnár Zsolt szerint mindenképpen szükség van az eljárás szigorítására, különösen a nyelvismeret ellenőrzése tekintetében.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke azt mondta: nem pár tíz esetről van szó, hanem sokkal többről. A büntetőeljárások és a gyanúsítottak száma ezer körül lehet. "Pánikkeltésre nincs ok, nem lehet elmondani, hogy tömeges visszaélések történtek" - fogalmazott a szocialista politikus, de - mint kiemelte, az eljárásrendben benne van a visszaélések lehetősége.

Vadai Ágnes, a honvédelmi és rendészeti bizottság tagja a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó független képviselő azt mondta: az eljárásrenddel kapcsolatban szükség van változtatásra, elsősorban a nemzetbiztonsági és rendészeti ellenőrzés megerősítésére.

A DK-s politikus szerint a bizottsági ülésen kiderült, hogy az Indexen található cikkben van "valóságtartalom". Vadai Ágnes szerint az is kiderült: lehet olyan magyar állampolgár magyar útlevéllel, aki nem beszél magyarul. Látható módon nincs objektív kritérium a magyar nyelv ismeretére - emelte ki a. Szerinte a magyar titkosszolgálatoknak van még feladata ezzel kapcsolatban, akár visszamenőleges hatállyal is.

Vadai Ágnes azt mondta, hogy az ülésen megkérdezte a kormány képviselőit, hogy a cikk nyomán tesznek-e jogi lépéseket és a magyar kormány képviselőinek határozott válasz az volt, hogy nem.

Szél Bernadett, a nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja ugyanakkor az ülésen kapott tájékoztatás nyomán azt mondta: úgy véli az állampolgársági eljárással kapcsolatos eljárásban nincs szükség szigorításra. Elmondta továbbá, hogy a szakszolgálatok tájékoztatása szerint ebben a vonatkozásban nem működik Magyarországon központilag szervezett, kiterjedt bűnhálózat.

Az LMP-s politikus hangsúlyozta: a megjelent szakszolgálatok egyhangú véleménye az volt, hogy a szabály változtatása jelenleg nem indokolt, hanem egy hatékony ellenőrzési hálózat fenntartására és működtetésére van szükség.

Az Index múlt kedden kezdődött cikksorozatában arról írt, elképesztő maffia épült a kettős állampolgárságra, óvatos becslések szerint is tízezrével kaphattak állampolgárságot hamisított papírokkal ukránok, oroszok, szerbek. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes aznap az MTI-nek hangsúlyozta, a legszigorúbb államigazgatási ellenőrzés mellett és szükség esetén rendőrségi és titkosszolgálati kontrollal történik a honosítás.