Jobbik: Obama elismerte, hogy Amerika beavatkozik más országok belügyeibe

A Jobbik szerint az Egyesült Államok elnökének szavai a civil társadalom esetleges magyarországi korlátozásáról nyílt elismerését jelentik annak, hogy országa folyamatosan beavatkozik más országok belügyeibe.

Gyöngyösi Márton, a párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese csütörtöki közleményében azt írta: az Egyesült Államok saját befolyásának kiterjesztése érdekében a világot átölelő függetlennek, civilnek és jótékonynak álcázott ügynökszervezeteken keresztül folyamatosan beavatkozik más országok belügyeibe, nyomást gyakorol más országok kormányaira, megsértve ezzel a nemzeti szuverenitás elvét.

Hozzátette: a Barack Obama kijelentéseire érkezett heves hazai reakciók pedig arról árulkodnak, hogy mely pártok és szervezetek képviselik legelkötelezettebben az amerikai érdekeket hazánkban.

Megismételte pártja álláspontját, amely szerint nemzetbiztonsági kockázattal jár a magyar balliberális politikai pártokhoz köthető nem kormányzati szervezetek amerikai pénzügyi támogatása, ezért továbbra is nyilvántartásba vetetné ezen szervezeteket, annak ellenére, hogy a Fidesz azt korábban nem támogatta.

Az Egyesült Államok elnöke által elmondottak a nyomásgyakorlás fokozásával fenyegetnek, a Jobbik ezért felhívja a magyar kormányt, hogy tegyen hathatós lépéseket nemzeti szuverenitásunk megvédése érdekében.

Barack Obama amerikai elnök a civil szervezetek globális amerikai támogatásának fokozását ígérte a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán, amelyen mások mellett Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette.