Varga: Kiszámíthatóbb a jövő a családok számára

Nemzetgazdasági szinten 5,5 százalékkal nőttek a bruttó bérek az év első hét hónapjában a tavalyihoz képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Elemzők szerint mivel április óta gyakorlatilag nincs infláció, a reálbérek is ugyanilyen mértékben emelkedtek, ezért tovább nőhet a fogyasztás. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a fizetések növekedése biztosabb megélhetést és kiszámíthatóbb jövőt jelent a családok számára.

Országosan 5,5 százalékkal voltak magasabbak a bérek az év első hét hónapjában, mint az előző év hasonló időszakában, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva, így 13 ezer forinttal keres ma többet egy átlagos munkavállaló, mint egy éve. A KSH legfrissebb jelentése szerint ez 247 ezer forintos bruttó átlagkeresetet jelent.

Nem csak a bruttó bérek nőttek több mint 5 százalékkal, hanem az az összeg is ugyanennyivel, amely az emberek zsebében marad – mondta a Híradónak nyilatkozó elemző. Tóth Gergely szerint ez azzal magyarázható, hogy árpilis óta gyakorlatilag nincs infláció.

Ez azt vetíti előre, hogy a következő időszakban is tovább bővülhet a lakossági fogyasztás, ezzel is támogatva a magyar gazdaság további bővülését. Nem utolsó sorban érdemes megemlíteni, hogy a folytatódó rezsicsökkentések, illetve a devizahiteles mentőcsomag lezárása ezt a folyamatot tovább erősíthet – magyarázta Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház vezető elemzője.

A friss adatokat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy kommentálta: a keresetek növekedése kiszámíthatóbb és biztonságosabb jövőt jelent a családok számára.

A kormány célja eddig is ez volt, ezután is az lesz, hogy az emberek megélhetését biztos alapokra helyezzük, a családi költségvetések biztosabb lábakon álljanak. Ennek jegyében hoztunk intézkedéseket, amelyek meg tudták erősíteni a keresetek eddigi növekedését, és meg tudták védeni azokat a munkahelyeket, amelyek létrejöttek a gazdaságban – mutatott rá a tárcavezető.

Elemzők az év hátralévő részében is arra számítanak, hogy tovább folytatódik a bérek növekedése.