Húsz éve hunyt el Szentágothai János

Húsz éve, 1994. szeptember 8-án halt meg Szentágothai János Kossuth-díjas neurobiológus, a magyar agykutatás egyik legnagyobb alakja

Schimert János néven 1912. október 31-én született Budapesten, ősei apai ágon erdélyi szászok, anyai ágon magyarok és székelyek voltak. Orvoscsaládból származott, szépapja Lumniczer István pozsonyi városi orvos és neves botanikus, dédapja, Lumniczer Sándor az 1848-49-es szabadságharc hadügyminisztériumában az egészségügyi osztály vezetője, később budapesti sebészprofesszor, nagyapja, Antal Géza a közép-európai urológia egyik megalapítója, apja, Schimert Gusztáv köztiszteletben álló orvos volt.

Hetedikes gimnazistaként mikroszkóppal vizsgálta meg egy mezei pocok agyát, és a "csodálatos, sokágú idegsejtek és finom nyúlványaik összefonódásából keletkezett gyönyörű minták, amilyenekhez hasonlót a világ egyetlen textilművésze sem gondolhatott ki", egy életre elbűvölték. A budapesti Orvostudományi Egyetemen 1936-ban szerzett diplomát, de már 1930-1931 fordulóján bejáró hallgatóként bekerült a Lenhossék Mihály vezette budapesti I. számú Anatómiai Intézetbe. Gyorsan haladt előre az egyetemi oktatói létrán, 1942-ben magántanárrá képesítették az Idegrendszer anatómiája és finomabb szerkezete című tárgykörből. Régi, erdélyi szász nevét 1940-ben magyarosította egyik őse után Szentágothaira tiltakozásként, mert nem akart német névvel élni. A második világháború végén, 1944-ben orvos-őrvezetőként rövid időre amerikai hadifogságba került, és hívták az Egyesült Államokba, de ő 1946-ban hazatért, mert úgy érezte: itthon kell helytállnia.

A 75 éves Szentágothai János, az MTA SOTE Egyesített Kutatási Szervezet Neurobiológiai Laboratóriumának vezetője, hivatali dolgozószobájában 1987-ben. (MTI Fotó: Cser István)

A 75 éves Szentágothai János, az MTA SOTE Egyesített Kutatási Szervezet Neurobiológiai Laboratóriumának vezetője, hivatali dolgozószobájában 1987-ben. (MTI Fotó: Cser István)



1946-tól a Pécsi Orvostudományi Egyetem anatómia tanáraként és az Anatómiai Intézet igazgatójaként működött, 1956-ban a pécsi Értelmiségi Forradalmi Bizottság elnöke volt. Virágzó neuroanatómiai, neuroendokrinológiai és neuroembriológiai iskolát épített föl Pécsen, amelyet a világ valamennyi jelentős neurobiológiai intézetében ismertek és nagyra becsültek. Munkásságát 1950-ben Kossuth-díjat vehetett át, 1970-ben Állami Díjat kapott az idegrendszer funkcionális struktúrakutatásában elért eredményeiért.

Szentágothai 1963-tól a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú Anatómiai Intézetét vezette, és az egyetem tanszékvezető tanára lett. Kísérleti agykutatással, főleg a szemmozgások, egyensúlyi működések, gerincvelő- és agytörzsi reflexek idegmechanizmusának tanulmányozásával, a magasabb idegközpontok szerkezetével foglalkozott. Új kutatási irányokat jelölt ki, fiatal tudósok tucatjait látta el feladatokkal, akiknek a neurológiai tudományokban utat mutatott. Az egyetemen tartott nyilvános anatómiai előadásai szenzációszámba mentek, a legnagyobb előadótermek is csordultig megteltek. Maga tervezte a Kiss Ferenccel társszerzőként jegyzett anatómiai atlaszát, amelyet harminc nyelvre fordítottak le, és több mint száz kiadást ért meg.

1948-ban az MTA levelező, 1967-ben rendes tagja lett, 1977 és 1985 között ő töltötte be a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztét. Utolsó éveiben céltudatosan kereste helyét a politikában, a nyolcvanas évek közepén parlamenti képviselő lett. Az Országgyűlésben elsőként vetette föl a bős-nagymarosi vízi erőmű problémáját: a terv ellen minden lehetséges módon tiltakozott.

A rendszerváltás idején, 1990-ben Antall Józsefnek, a későbbi miniszterelnöknek személyes felkérésére belépett a Magyar Demokrata Fórumba, az első demokratikus választásokon a párt listájának második helyén szerepelt. Országgyűlési képviselőként és a Magyar Páneurópai Unió elnökeként is mindig az európai kereszténység értékrendjét tartotta szem előtt. Támogatta az ökumenizmust, a keresztények és "idősebb testvéreik", a zsidók közti szoros testvériséget, utolsó éveiben a Keresztény-Zsidó Társaság társelnökeként volt. 1990-től haláláig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elnöki tisztét is ellátta.

Hírnevét, tisztségeit, nemzetközi kapcsolatait és minden más, rendelkezésére álló eszközt felhasználva támogatta az oktatással, az ifjabb kollégák képzésével vagy akár számára ismeretlen páciensek kezelésével kapcsolatos ügyeket. Igyekezett begyógyítani a történelmi igazságtalanságok ejtette sebeket, rendbe tenni evangélikus egyháza ügyeit, ellátni az üldözött kisebbségek védelmét.

Szentágothai János 1994. szeptember 8-án, nyolcvankét évesen hunyt el. A Pécsi Tudományegyetemen kutatóközpont viseli nevét. 2013-ban Budapest IX. kerületében teret neveztek el róla, ahol felállították mellszobrát.