A két 18 éves nőstény több mint egynapos autózás után érkezett meg Észak-Spanyolországból a Pest megyei településre.
A két állat, Lica és Mel Magyarországra szállítása a spanyol állatvédők mellett a Fehérkereszt Állatvédő Liga és a WSPA (World Society for the Protection of Animals) állatvédő szervezet összefogásával valósult meg. A medvéket az induláskor elkábították, a több mint 1800 kilométeres utat elsötétített ketrecekben, egy kisteherautó hűtött belsejében tették meg három spanyol állatorvos kíséretében.
Amikor szombaton késő délelőtt megérkeztek Veresegyházára, mindketten ébren voltak már, ketreceiket kaparva várták a kiszabadulást. A két medve elhelyezése a karanténként szolgáló területen mintegy másfél órát vett igénybe. Licát sokáig kellett almával és répával csalogatni, mire kimászott a ketrecből, Mel azonban nővére láttán szinte azonnal kiment a szabadba az akciót figyelő látogatók örömére.
Victor Watkins, a WSPA programvezetője a helyszínen elmondta, hogy a két medve születése óta egy észak-spanyolországi menhelyen élt rendkívül szűk, szinte ketrec méretű területen. A medvék szülei egy cirkuszból kerültek a menhelyre, ahol a tartási körülmények nem voltak megfelelőek. A helyi hatóságok és a spanyol FAADA állatvédő szervezet kérte fel a WSPA-t, hogy segítsen a két állatnak megfelelő helyet találni, így kerültek csaknem egyéves előkészítés után Veresegyházára.
A nemzetközi állatvédő szervezet programvezetője hozzátette, hogy tárgyalnak két másik spanyolországi medve Magyarországra szállításáról is, reményei szerint az év végén az a két állat is megfelelő körülmények közé kerülhet Veresegyházán. A most érkezett két nőstény egyelőre a karanténként szolgáló területen marad, de a látogatók ott is megtekinthetik őket. Attól függ, mikor mehetnek társaik közé, hogy mennyi idő alatt szoknak hozzá az új környezethez és miként reagálnak a többi medvére, a spanyol menhelyen ugyanis rajtuk kívül nem élt más medve és a nagy terület, valamint a villanypásztor is ismeretlen számukra.
A veresegyházi medveotthonban jelenleg 38 medve él 3,5 hektárnyi területen. A létesítményben emellett farkasok és mosómedvék is találhatók. Nem ez az első alkalom, hogy az 1998-ban létesített otthonban külföldről érkezett medvéket helyeznek el: kerültek már ide Ciprusról, Szlovákiából és Ukrajnából mentett európai barna medvék.