A kormányzat célja továbbra is az, hogy fenntartható növekedési pályán maradjon a magyar gazdaság - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az 52. Közgazdász-vándorgyűlésen csütörtökön Nyíregyházán.
Hozzátette, a magyar kormány továbbra sem enged a költségvetési hiány három százalék alatt tartásából, az államadósság csökkentéséből, ezen belül pedig kiemelt törekvése a devizaadósság mérséklése.
A miniszter utalva a 3,9 százalékos második negyedévi, éves összevetésű gazdasági növekedésre elmondta, a jó eredmény az eddig megtett lépések eredőjeként áll össze, ezért folytatni kell a megkezdett munkát.
Kiemelte az uniós támogatások optimális használatán keresztül a hazai források beruházási célú felhasználását, az országba érkező külföldi működő tőke növelését, és azokat a fejlesztéseknek a fenntartását, megvalósítását, amelyek a növekedést hosszú távon garantálják. Varga Mihály hozzátette, hogy mindezeknek együtt kell járnia a fiskális fegyelemmel.