Feladja a leckét a hamisítóknak az új tízezres: íme a különbség

Négy év alatt teljesen lecseréli a jegybank a magyar bankjegykészletet. Az első a tízezer forintos lesz, amellyel elvben keddtől már fizetni is lehet, de a forgalomban majd csak decemberben jelenik meg. A címleteket újratervezték, a mostaninál sokkal fejlettebb lesz a hamisítás elleni védelmi rendszere, és várhatóan az automaták is könnyebben kezelik majd.

17 éve került forgalomba a tízezer forintos bankjegy. A Magyar Nemzeti Bank 1997-ben a legkorszerűbbnek számító biztonsági elemekkel látta el, idővel azonban a hamisítók kedvencévé vált a bankó.

Az új bankjegy tervezéséhez öt évvel ezelőtt kezdtett hozzá a Magyar Nemzeti Bank. Mádi László, a jegybank készpénzlogisztikai igazgatója a Híradónak azt mondta, lépniük kellett, mert a bankjegyen 17 évvel ezelőtt elhelyezett biztonsági elemek ma már frissítésre szorulnak.

A jegybank alelnöke közölte: a világ egyik legnehezebben hamisítható és egyben a legkönnyebben felismerhető pénze lesz a forint. "Mindnyájunk közös érdeke, hogy bankjegyeink a pénzt használó emberek és a berendezések számára egyaránt, minden kétséget kizáróan felismerhetőek legyenek. Emellett az sem mellékes, hogy a bankjegyeket minél nehezebb lehessen hamisítani, utánozni" - hangsúlyozta Gerhardt Ferenc.

Az új tízezresen nem változott Szent István király portréja, és a hátoldalán az esztergomi látkép sem. A jegybank tervezői azonban számos szemmel látható és tapintható, valamint UV-fény alatt megjelenő azonosítót helyeztek el a pénzen. Az alábbi videón megnézheti, miben más az új pénz.

Az új tízezres szeptember másodikától hivatalos fizetőeszköz Magyarországon, de majd csak decembertől jelenik meg a forgalomban. A Magyar Nemzeti Bank a bankjegysorozat maradék öt címletét 2018-ig újítja meg. A mostani tízezresek is forgalomban maradnak egy ideig, bevonásukról a jegybank később dönt.