Lánczi: nem kell megvédeni a liberális demokráciát

Nem kell megvédeni a liberális demokráciát, mert az már megvalósult Magyarországon - jelentette ki Lánczi András. A Politikatudományi Intézet igazgatója szerint a kérdés az, mi legyen a jövőben, a szociális piacgazdaság ugyanis válaszút előtt áll. Kritikátlanul azt mímelni, hogy ez így tovább folytatható, nem megy – szögezte le.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn mondott beszéde színvonalában, minőségében hasonlított a miniszterelnöki beiktatáskor mondott beszédéhez, melyről még az ellenfelek is elismerően nyilatkoztak – jelentette ki Lánczi András Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Politikatudományi Intézet igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Szokatlan a magyar politikában, hogy egy politikus elkezd gondolkodni. Orbán Viktor azonban mindig is törekedett arra, hogy a világ és Magyarország helyzetét együtt értékelje – mondta Lánczi András.
Lánczi András a 180 percben

Felhívta a figyelmet arra, hogy a beszédben többször előforduló illiberális szó egy konkrét szövegből származik, Fareed Zakaria használta a 90-es években először a harmadik világ államai kapcsán. Lánczi szerint gyakran összekeverik az antiliberális és az illiberális kifejezést azok, akik a kormányfő legutóbbi beszédéről írnak.

Kiemelte: a miniszterelnök egy erős liberalizmuskritikát fogalmazott meg, azt ugyanakkor nem mondta, hogy az alkotmányból kiveszik a liberális alapjogokat. Orbán Viktor mondanivalója az volt, hogy nem kívánjuk liberális elvek szerint szervezni az államot, és ezt a véleményt más is osztja.

Hangsúlyozta: nem kell megvédeni a liberális demokráciát, mert az már megvalósult Magyarországon. A kérdés az, mi legyen a jövőben, a szociális piacgazdaság ugyanis válaszút előtt áll: vagy egy államelvű módon közelítünk a kérdéshez, vagy mindent a piacra hagyunk. Senki nem számolta fel a liberális demokráciát, de kritikátlanul azt mímelni, hogy ez így tovább folytatható, nem megy – szögezte le.