Tóbiás József az MSZP elnöke

A pártelnöki posztért egyetlen jelöltként induló politikus 263 szavazatot kapott a szombati rendkívüli tisztújító kongresszuson Budapesten. Gőgös Zoltán az elnökhelyettes, Botka László pedig az országos választmány elnöke. Megválasztották a három alelnököt, és változás történt a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság élén is.

Megválasztották Tóbiás Józsefet az MSZP elnökének. A pártelnöki posztért egyetlen jelöltként induló politikus 263 szavazatot kapott a szombati rendkívüli tisztújító kongresszuson Budapesten. Bejelentették azt is, hogy 266 szavazattal elnökhelyettessé választották Gőgös Zoltán agrárpolitikust, valamint 267 szavazattal Botka Lászlót választották az országos választmány elnökévé. Megválasztották a párt három alelnökét is: Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettest, Márton Roland székesfehérvári MSZP-elnököt és Ujhelyi István európai parlamenti képviselőt. Lukács Zoltán az érvényesen leadott szavazatok 59,24 százalékát, Márton Roland az 56,25 százalékát, míg Ujhelyi István a 71,62 százalékát kapta meg. A posztért indult még Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke és Kovács László volt uniós biztos. Eddig két alelnöke volt a pártnak, Horváth Csaba és Gúr Nándor. Változás történt a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság élén, az eddigi elnököt, Tukacs István országgyűlési képviselőt Szücs Gábor választmányi elnökhelyettes váltotta.

Tóbiás József, az egyedüli elnökjelölt (j) és Horváth Csaba (b2) az MSZP rendkívüli tisztújító kongresszusán, a budapesti Syma Rendezvénycsarnokban 2014. július 19-én. A küldöttek új elnököt és vezető tisztségviselőket választanak. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt


Tóbiás: csak egy erős baloldal teheti erőssé Magyarországot

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és az ország megerősítésére tett ígéretet a szocialisták új elnöke a megválasztását követő beszédében, hangsúlyozva, szabadságra, szolidaritásra és a szegénység visszaszorítására van szükség. A pártelnöki posztért egyetlen jelöltként induló politikus 263 szavazatot, a küldöttek 92 százalékának támogatását kapta meg a szombati rendkívüli tisztújító kongresszuson Budapesten Tóbiás József a SYMA-csarnokban tartott rendezvény sajtónyilvános részén felszólalva hangsúlyozta, már ellenzékben azon dolgoznak, hogy jobbá tegyék az országot. Az MSZP példamutatásával a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás értékeit kívánja képviselni - fejtette ki, hozzátéve: egy erős baloldali párt és nem egy "szivárványkoalíció" létrehozására kapott mandátumot. A szélkakas politikája ugyanis csak rombol - mondta az új pártelnök, aki hirtelen kanyarok és "ötletparádé" nélküli pártvezetést ígért. Közölte, céljuk egy erős Magyarország megteremtése, mindig is ez volt, a jövőben is ezért kívánnak tenni.

Tóbiás József kijelentette, hogy jelen pillanatban a legfontosabb politikai céljuk az elmúlt négy évben jószerével megszűnt jog- és létbiztonság megteremtése, az egyenlőségen alapuló tömegdemokrácia. Olyan Magyarországot építenek - mondta -, ahol minden ember azonos méltósággal és egyenlő jogokkal rendelkezik. Hozzátette: "a Fidesz uralma után" újdonságként fog hatni a jogegyenlőség megteremtése. Tóbiás József szerint nincs jogbiztonság létbiztonság nélkül, mindenkinek joga van a szociális biztonsághoz. Azért akarják az egyenlőséget, mert erős Magyarországot akarnak - fejtette ki. A politikus a megfogalmazott célok érdekében új társadalmi szerződés létrehozását ajánlotta Magyarország polgárainak. Elmondása alapján ez a szerződés az egyenlőség eszményéből fakad, része a szabadság, a hazafiság, valamint a szolidaritás, és így szolgálhatja az ország felemelkedését, a szegénység visszaszorítását. Hozzátette: a szerződés tartalmának részleteit a következő két évben az állampolgárok maguk formálhatják.

Az MSZP új vezetője beszédében hivatkozott Ferenc pápára, aki szerinte - hasonlóan a szocialista párthoz - bátran és nyíltan küzd a szegénység, a szolidaritás hiánya, a megkülönböztetés ellen.
Az ellenzéki politikus beszédében kitért a Fideszre is, amely szerinte csak saját magát szeretné erősnek tudni, míg az országot gyengének kívánja, mert "azt könnyű uralni". Tóbiás József beszélt arról is, hogy nyugodtan, méltósággal kívánnak politizálni, és vissza kívánják adni választóiknak a "patrióta hitet". Ez azt jelenti, hogy "helyünk van a nemzetben" - mondta, majd kiemelte: "nem dohánytrafikokra aggatott cégérektől lesz nemzeti az ország, hanem a közös országépítő munkánk nyomán leszünk büszke, európai nép". Tóbiás József hangsúlyozta továbbá, hogy az erős Magyarországért az egyenlőség eszményéből kiinduló tömegdemokráciát kell építeniük. "Ez a mi munkánk; és nem is kevés" - zárta beszédét József Attila sorait idézve.

A kongresszuson bejelentették azt is, hogy 266 szavazattal, csaknem 94 százalékos többséggel elnökhelyettessé választották Gőgös Zoltán agrárpolitikust, valamint 267 szavazattal, 93,68 százalékos aránnyal Botka Lászlót választották az országos választmány elnökévé. Az országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsának elnökévé a kongresszus Legény Zsoltot választotta Molnár László ellenében. A testületet eddig Steiner Pál vezette. Az országos etikai és egyeztető bizottság elnökének Bárándy Gergelyt választották újra, kihívója Steiner Pál volt. Tóbiás József beszéde kezdetén megkérte a résztvevőket, hogy énekeljék el a Himnuszt. Az új elnök beszéde után a küldöttek zárt ülésen folytatták a kongresszust, ahol megválasztják a három alelnököt, az országos elnökség tagjait.