Maláj gép - "Mindkét fél az utolsó csepp véréig fog hazudni"

Senki nem mer egyértelműen fogalmazni a politika részéről a maláj gép szerencsétlenségéről, az amerikai vezetés is rendkívül óvatos, mert ha bebizonyosodna, hogy orosz segítséggel lőtték le, a nemzetközi kapcsolatok a hidegháború szintjére süllyednének – jelentette ki a Kossuth Rádióban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: ha az bizonyosodik be, hogy az ukránok állnak a tragédia mögött, „rendkívül nehéz lesz Ukrajna katonai támogatása. Szerintem mindkét fél az utolsó csepp véréig fog hazudni – fogalmazott.

A roncsok jelentős része egyben maradt és azt szorgalmazza mindenki, hogy egy teljesen független vizsgálóbizottságra kell bízni a katasztrófa okának felderítését – válaszolta a tragédia vizsgálatának esélyeit firtató kérdésre a szakértő, majd felhívta a figyelmet: a feketedobozt a szeparatisták találták meg és azonnal elküldték Moszkvába.

Először lőttek le polgári gépet 10 ezer méter feletti magasságban, ha lelőtték egyáltalán, mert ez sem egyértelmű. Valószínű, de nem biztos – mondta Nógrádi György.

Rendkívül óvatos mindenki, hiszen óránként derülnek ki új információk – folytatta, utalva például arra, hogy a korábbi hírekben szereplő 295 halott helyett 298 áldozatról szólnak az újabb jelentések és az utaslista is megjelent, miszerint 154 holland, továbbá 27 ausztrál, 23 maláj, 6 brit, 4 német, 4 belga állampolgár utazott a gépen. Felidézte: a szeparatisták az első percben közölték, hogy nem ők lőtték le a gépet, miközben az ukrán kormány őket vádolta meg. Az orosz vezetés eközben azt közölte, hogy a felelősség mindenért Kijevet terheli.
Hallgassa meg!

A szakértők szerint úgynevezett Buk rakétával lőhették le a gépet, ilyennel pedig egyaránt rendelkezik az orosz és az ukrán haderő, de a szeparatisták is – mondta Nógrádi György. Kifejtette: a szóban forgó rakéta korszerű, „visszafordítani a földről az adott technika mellett lehetett”. Megjegyezte: egyre többen tartják elképzelhetőnek, hogy aki elindította az esetleges rakétát, katonai gépnek vélte a célpontot, az elmúlt napokban ugyanis a térségben több katonai gépet is lelőttek. Az utasszállítók az elmúlt napokban már elkerülték a térséget, és egy friss jelentés szerint a szerencsétlenül járt gép eltért a repülési útvonaltól – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy egy modern, Boeing 777-es zuhant le. A mostani a maláj társaság második katasztrófája, miközben az első okairól a világ gyakorlatilag semmit nem tud, „az a gép ugyanis néhány hónappal ezelőtt idézőjelben mondva eltűnt.”