A MobilTárca több egy fizetőeszköznél

Lezárult a MobilTárca tesztelése, most a kereskedelmi bevezetésén dolgoznak - jelentette be Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke, miután véget ért a szolgáltatás pontosan egy éve elindított tesztüzeme. A teszt eredményei és az eddigi lakossági kutatások alapján a szövetség mintegy 350-400 ezerre becsüli azok számát, akik az első körben nyitottak a MobilTárca szolgáltatás használatára.

Beigazolódott a teszt során, hogy az NFC technológián alapuló, érintés nélküli fizetésre, valamint a hűségprogramok kezelésére az okostelefonok elterjedésével egyre inkább nő az igény. Az aktív tesztelők 41 ezer fizetési és több mint 4 ezer hűségpont-tranzakciót hajtottak végre az elmúlt 12 hónapban. Ugyanebben az időszakban a felhasználók 120 millió forintot költöttek el a MobilTárca alkalmazással, Magyarországon kívül további 20 országban is fizettek vele. Az itthoni elfogadói hálózat dinamikusan növekszik, és jó hír, hogy a jelenlegi 18 ezer, érintésmentes kártyaelfogadásra és egyben mobiltárcás fizetésre is alkalmas kereskedelmi egység között egyre nagyobb a kisboltok aránya - mondta Pukler.

Kiderült a BellResearch által készített júniusi felmérésből, hogy a válaszadók túlnyomó többsége (86 százalék) a kereskedelmi bevezetést követően is használná a MobilTárcát és a tesztelők 87 százalékánál a következő okostelefon vásárlásakor döntő, hogy alkalmas-e a készülék a MobilTárca használatára. Emellett fontos, hogy már a teszt során is a tesztelők közel háromnegyede ajánlotta a MobilTárca használatát ismerőseinek.

Fizetés MobilTárcával

Fizetés MobilTárcával



Egyértelműen arról tanúskodnak a piaci trendek és a tesztelők visszajelzései, hogy a MobilTárca több egy innovatív fizetési eszköznél. A kutatásból kiderült, hogy a felhasználók nagyra értékelik az egyes kártyákhoz tartozó kiegészítő funkciókat, mint például az egyenleglekérdezés és a tranzakció-történet, ugyanakkor szívesen látnának olyan, többletértéket biztosító szolgáltatásokat is, mint a helyhez kötött promóciók vagy a személyre szabott ajánlatok.

A tesztidőszak alatt a felhasználók számára az OTP MasterCard Mobil PayPass betéti bankkártya, a SuperShop NFC hűségkártya, az All You Can Move NFC Sportpass, valamint a Jegy.hu-n vásárolt jegyek NFC-s változata volt elérhető a MobilTárcában. A tesztelésbe bevont vállalati dolgozók céges belépőkártyáikat is a mobilba költöztethették, valamint szolnoki tesztelők az NFC-s városkártyának köszönhetően a MobilTárca segítségével vehették igénybe a tömegközlekedési eszközöket.