Rendhagyó városnéző mobil alkalmazás kalauzol Egerben

Helyiek személyes élményeit ismerhetik meg az Egerbe látogató turisták. A fejlesztés a HERMan nemzetközi örökségvédelmi program keretében indult.

Először Egerben indult olyan, turistákat kalauzoló mobilalkalmazás, amelyben helyiek mesélnek a műemlékekről, ezekhez kötődő személyes élményeikről.

Rázsi Botond, a város alpolgármestere azt mondta, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megújítsák Eger arculatát, nem csak fizikailag, hanem virtuálisan is.

Míg az előző egri turisztikai mobil alkalmazás inkább a szolgáltatásokról és látnivalókról szóló információtár volt, az az új idegenvezető rendszer sokkal interaktívabb, a részletekbe jobban belemenő, illusztratívabb.
Új egri mobil turistakalauz - Hajnal-táj

Huszár Daniella, az új mobilalkalmazást kifejlesztő cég munkatársa elmondta, városnéző PocketGuide nevű applikációjukra alapozva most készítettek először a helyiek történeteire támaszkodó túravezető programot. Nagyon sok interjúból, archív felvételből és filmhíradó-részletből állították össze a kalauzolás anyagát.

poketguide_eger

A cél az, hogy a felhasználó úgy érezze, mintha mellette sétálna az adott épület, műemlék történetét mesélő személy. A turistának nem kell mást csinálnia, mint városi barangolása közben hallgatnia telefonjáról a történeteket, illetve néha megállva, megnéznie a kapcsolódó filmeket, videóinterjúkat. A rendszer GPS alapon működik, és érzékeli, hogy a telefon, illetve gazdája épp merre jár, e szerint indítja el automatikusan az adott helyhez tartozó tartalmat.

A fejlesztés a Kulturális örökség menedzsment Közép-Európában (Central Europe HERMAN) című i örökségvédelmi program keretében indult. A 2012 nyarán kezdődött nemzetközi projekt teljes költségvetése 2 millió euró.